Villámcsapás miatt életét vesztette vasárnap három hegyi túrázó Ausztriában.
Nem sportolunk, de sok alkoholt fogyasztunk, dohányzunk és magas a vérnyomásunk - ez derül ki a KSH legfrissebb adataiból.
A mérésekre és a jó tanácsokra szükség is van, hiszen az Európai lakossági egészségfelmérés 2014-es adatai szerint jelentős a magyar népességen belül azoknak az aránya, akik valamilyen betegséggel küzdenek.
A kritikus koleszterinszint pedig a népesség 11 százalékát érinti.
Az összefüggésekkel tisztában vagyunk, mégis a lakosság csaknem harmada (29 százalék) dohányzik, több mint huszada (5,4 százalék) önbevallás alapján is nagyivónak minősíthető, kétharmada (67 százalék) nem sportol még napi 10 percet sem. Túlsúlyosnak számít a felnőtt lakosság több mint fele, a középkorú férfiaknak pedig a 71 százaléka.
Habár a magyarok tudják, hogy az egészségtudatos életmód, azaz a mozgás, a kiegyensúlyozott táplálkozás és a megelőzés fontos, kevesen tartják ezt be. Ezzel veszi fel a harcot a Generali a Biztonságért Alapítvány szűrőprogramja. Csak tavaly 24 rendezvényen "parkolt le" a busz, és mintegy 10 ezer ingyenes, egészségügyi szűrést végeztek. Ezernégyszáz férfi és majdnem kétszer annyi nő élt a lehetőséggel, hogy ellenőrizze egészségügyi állapotát. Legtöbben a vérnyomásukra voltak kíváncsiak, de sokan kérték vércukorszint ellenőrzésüket is, és népszerű volt a testtömegindex-számítás is.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


