A magyar ápolóknak még ennyi se jut: sok minden hiányzik

2015. február 19. 15:01

Alacsony létszám és bérek, valamint nehéz munkakörülmények jellemzik az ápolók helyzetét a Magyar Ápolási Egyesület elnöke szerint. Bugarszki Miklós a Magyar Ápolók Napja alkalmából beszélt erről. Ugyanakkor hozzátette: ennek ellenére tavaly már nem nőtt az elvándorlók száma.

A kivándorlás nem megállt, de stagnál. Tehát nem mennek el többen, mint amennyien tavaly vagy tavalyelőtt elmentek, ugyanakkor a munkakörülmények még hagynak kívánni valót maguk után, sajnálatos módon a bérek területén nem sikerült előre lépnünk és továbbra is fennállnak azok a problémák, amelyek a tavalyi évben fennálltak - mondta az InfoRádiónak Bugarszki Miklós, a Magyar Ápolási Egyesület elnöke.

Kifejtette: azt remélik, hogy a beruházások kapcsán, ami most egy hosszabb időszakot ölel fel, 2014-től 2020-ig, a megújuló intézményekben a munkakörülmények javítására is lesz majd pénz.

Abban az esetben, ha nincsen több pénz a béremelésre, akkor legalább az, ami valamilyen bérelemként kiáramlik a rendszerbe, kerüljön alapbéresítésre, és ez egy picit magával vonja majd a mozgóbéreknek az emelkedését is.

Mint mondta, ez egy előrelépés lenne, és ez nagyobb anyagi terhet nem jelentene a kassza számára.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ez azért kevés ahhoz, hogy azok, akik fontolgatják azt, hogy anyagi okokból elmennek, azokat ez visszatartsa. Ennél azért jóval nagyobb bérnövekményre lenne szükség.

Ha a magyar átlagbért a magyar ápolók megkapnák, akkor már boldogok lennénk. Ez ma nagyjából 228 ezer forint bruttóban

- tette hozzá Bugarszki Miklós.

NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. december 18. szerda
Auguszta
51. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33