A szakember hangsúlyozta, hogy a megfelelő biztosítási összeg kulcsfontosságú, mivel az alulbiztosítás korlátozhatja a kártérítés mértékét.
Ha a gyógyszerészeknek a patika vezetésére kell koncentrálniuk, akkor a szakmai kérdések a háttérbe szorulnak, aminek a betegek láthatják kárát. A gyógyszerkassza megszorítása miatt pedig a betegek terhei tovább nőnek - írja a Napi.hu.
Az idei év elején bevezetett patikai tulajdonosi program nem úgy alakult, ahogy tervezték. Az állami segítséget mindössze két-három patika vette igénybe. A gyógyszerészek ódzkodtak is a hiteltől, ami egyébként sem állt időben rendelkezésre. Ezért a patikák tulajdonosai kénytelenek voltak belemenni, hogy halasztott fizetéssel, az osztalék terhére adják el a 25 százalékot.
A tulajdoni hányad kérdése egyébként teljesen lényegtelen a betegeknek és vásárlóknak. Sokkal nagyobb jelentősége van számukra annak, hogy míg öt éve 10 százalékuknak sem kellett visszamenni a patikába a felírt gyógyszerért, ma több mint 30 százalékuk kényszerül erre a készletezési politika miatt. Ez növeli a betegek elégedetlenségét. Másrészről, ha a gyógyszerésznek a patika menedzselésére kell koncentrálnia, akkor nem marad energiája a szakmai kérdésekre, így ismét a fogyasztó jár rosszul.
Hiányzik a megfelelő támogatottság is, noha az alapellátás szerves része. Az alapellátásban dolgozó orvosok 80 százaléka gyógyszerrel gyógyít, s míg naponta 120-125 ezer háziorvos-beteg találkozásra kerül sor, a patikákba 670 ezren kopogtatnak be egy nap.
A gyógyszerkassza megszorítása miatt a betegek terhei tovább nőttek. A megvásárolt dobozok száma valamelyest nőtt ugyan az elmúlt három évben, de a vényköteles szerekből mind kevesebb fogy. A gyártók pedig egyre több terméket sorolnak át a szabadon megvásárolható kategóriába.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A jövő oktatásának legfontosabb kérdése: kiválthatja az AI a hagyományos tananyagot?
A Tudományos Diákköri Mozgalom már évtizedek óta szerves része a magyar felsőoktatásnak.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


