Borsos áron adják idén a halottak napi virágot: nagyon meg kell nézni, hol vesszük meg
Persze nem csak a nagyobb áruházak, a virágárusok, termelők és kertészetek is színes palettával várják a vásárlókat. Lássuk az árakat!
Persze nem csak a nagyobb áruházak, a virágárusok, termelők és kertészetek is színes palettával várják a vásárlókat. Lássuk az árakat!
A dinnye egészséges és finom gyümölcs, ráadásul a termőföldek csökkenése ellenére is rengeteg termett belőle idén. Valami mégis félremehetett az értékesítés során, ugyanis elhagyott, gazdátlan földeken rothadnak a sok görögdinnye.
A salátatermesztést emellett az időjárási szélsőségek is fenyegetik, a hideg, borús tavaszok és a perzselően forró, száraz nyarak, illetve tavaly óta a koronavírus is keseríti a termelők életét.
Most annak jártunk utána, hogy jelenleg hol és mennyibe kerül a gyümölcs kilója. Illetve érdemes-e bevásárolni belőle, ha már most elkezdenénk befőzni a lekvárokat, befőtteket. Lássuk milyen termés várható idén és hogyan alakulnak az árak.
A következő években valódi szupernövénnyé válhat a facélia. Gyorsan fejlődik, hosszan virágzik és mézel, valamint a talajt is tisztítja és nincsenek természetes kártevői. Mindemellett tonnánként több százezer forintot is lehet vele keresni.
A virágüzletek már javában készülnek a vasárnapi Valentin(Bálint)-napra, forgalmuk ilyenkor megduplázódik. Több szakember felhívja a figyelmet arra, hogy jobban megéri magyar termelésű virágot vagy friss vegyes tavaszi csokrot vásárolni, mint egy szál drága import rózsát.
Súlyos helyzetbe került a magyar virágágazat, a szakemberek már most milliárdos bevételkiesésről számolnak be. Mi vár a szektorra? Melyek a legnagyobb nehézségek? Ennek jártunk utána.