Milliós tételt bukhat több tízezernyi magyar: ennek a fele sem tréfa, sokakat nem is érdekel
Évente körülbelül 20 ezren szenvednek 3 munkanapon túl gyógyuló balesetet a munkahelyükön, legalábbis ennyit jelentenek a hatóságok felé...
Évente körülbelül 20 ezren szenvednek 3 munkanapon túl gyógyuló balesetet a munkahelyükön, legalábbis ennyit jelentenek a hatóságok felé...
Jobb előre gondolkodni...
Azért ez nem semmi.
Fizetni azért kell érte.
A helyes biztosítási összegnek, azaz a vagyontárgyak tényleges értékének a megállapításához többféle értékelési mód is használható.
Az adatok nem véglegesek, további bejelentésekre számítanak.
Jelentős az alulbiztosítottság.
Ebben az alacsony arányban persze szerepet játszik az is, hogy a személygépkocsi-állomány átlagos kora igen magas, 14,4 év, ráadásul évről évre emelkedik.
A törvény csak a tárgyévben történő befizetésekre teszi lehetővé a visszatérítést.
Ne hagyjuk ott a gyertyát, mert bekövetkezhet a baj!
Ezt okozta a pandémia.
Ők szívhatják a legnagyobbat.
A biztosítók is számolnak visszaeséssel.
A pontos árak csak januárban derülnek ki.
10-ből 9-en erre nem gondolnak év végén.
A kgfb még az idén is több mint egymillió gépjárművet érint.
Így legyen becsületes az ember...
Az ittas vezetés veszélyeire hívták fel a figyelmet.
5 éve nem volt ennyire durva év itthon.
Nem egy tehén ára.