Van remény az álláskeresők számára: visszaállhat a járványt megelőző állapot a munkaerőpiacon
A járványhelyzet előtti szintre szorult vissza az álláskeresők száma.
A járványhelyzet előtti szintre szorult vissza az álláskeresők száma.
Országszerte több mint 350 helyszínen összesen közel 1250 aktív szórakozást biztosító eszközt vizsgáltak a fogyasztóvédelem munkatársai.
Új piacfelügyeleti rendelkezések hoztak szigorítást júliustól a kereskedelemben. A szakértő szerint a szabály indokolatlan adminisztrációt ró a kereskedőkre.
A termékteszt magyar csoportgyőztesének összesített pontszámát a mosóporok közül is csak egy kihívó, a foltokkal szemben legkíméletlenebb tudta egy fikarcnyival felülmúlni.
A szeptember végéig tartó országos ellenőrzés a boltok mellett a vendéglátóhelyeken próbavásárlásokkal is védi a nyaraló családok, vakációzó fiatalok érdekeit.
A bevezetett intézkedések hatással lehetnek a már hatályban lévő szerződések teljesítésére, illetve a futó projektek kivitelezésére is.
Eldőlt, hogy a mintegy 102 ezer jelentkező közül az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára.
Még eredményesebben léphetnek fel a hatóságok a fogyasztók biztonsága érdekében a piacfelügyeleti törvény mától alkalmazható módosításainak köszönhetően.
Az ITM által elrendelt országos vizsgálat első féléves tapasztalatai szerint a boltok több mint fele nem alkalmazza megfelelően a vásárlók jogait erősítő rendelkezéseket.
Az önegyensúlyozó változatból tesztelt darabok viszont az újabb merítésben is egytől egyig veszélyesnek bizonyultak.
Egyre kevesebb helyen kell a szájat és az orrot, ám a felhőtlen napsütésben kényelmesebb lehet a szemet eltakarni.
Minden háztartásban megtalálhatók a mobiltelefonok, okoseszközök, notebookok használatához nélkülözhetetlen akkumulátortöltők. A súlyos kockázatot hordozó árucikkeket a vásárlóktól is visszahívják.
Elképesztő az érdeklődés az elektromos autók támogatása iránt: indul a roham ma is!
Kiderült, hogy az új rendszámok kizárólag két magánhangzóval vagy két mássalhangzóval kezdődhetnek majd, úgyhogy nem lehet bármit kirakni a négy betűből.
A kültéri kondiparkokban és a mászóösvényeknél is vizsgálták az üzemeltetés körülményeit, a felhasználók megfelelő tájékoztatását.
A felmenő rendszerű bevezetés semmiféle adminisztrációs többletterhet nem jelent a tulajdonosok, üzemeltetők számára, kiadásaikat nem növeli.
A jövő évi költségvetés minden elindított életpálya-program, illetve meghozott bérintézkedés végrehajtására fedezetet nyújt.
A bevizsgált 120 termékpár mintegy harmada, 41 árucikk esetében állapítható meg kettős minőség.
Hatvanféle női kozmetikum mikrobiológiai tisztaságát, tartósítószer- és nehézfémtartalmát vizsgálta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) laborja.
Tavaly az 1950-es évek óta először csökkent 500 alá a hazai közutakon elhunytak száma.