Rengeteg magyar él tévhitben az öröklés kapcsán: ezt mindenképp tudni kell a végrendeletekről
Csaknem tíz százalékkal többen végrendelkeztek közjegyző közreműködésével az idei első félévben, mint egy évvel korábban.
Csaknem tíz százalékkal többen végrendelkeztek közjegyző közreműködésével az idei első félévben, mint egy évvel korábban.
Az árak alapján úgy tűnik, az esküvő egyre inkább luxuscikké válik 2025-re.
Bár a születési név az egyik legfontosabb identitásképző elem egy ember számára, mégis évente több ezer magyar kérelmezi annak megváltoztatását.
Az előzetes adatok szerint 2024 májusában 6284 gyermek született, és 9501 fő halt meg. 2023 májusához képest a születések száma 11, a halálozásoké 6,2%-kal csökkent.
A családi vagyon egy része is múlhat egy házassági vagyonjogi szerződésen, de egy bedőlt hitel tekintetében a közös családi vagyon egy részét is megmentheti.
A társadalom gyakran elítéli azokat, akik megcsalják partnerüket, anélkül, hogy igazán megértenék a mögöttes okokat.
Egy felmérés szerint a házas felnőttek jelentősen boldogabbnak érzik magukat, mint más kapcsolati státuszban élők.
Magyarországon - az európai trendekkel összhangban - a házasságban élők aránya csökkent, míg a nőtlenek és a hajadonok száma emelkedett az elmúlt évtizedben.
2023-ban egész évben 85 200 gyermek jött világra, 3,7%-kal, 3291-gyel kevesebb mint az előző évben.
Sok volt a teendő, nem jutott rá idő, bár már szinte mindenről megegyeztek. Az énekesnő és a sztárszakács is új életet kezdett már, ám a gyermeküket továbbra is közösen nevelik.
Tóth Gabi tisztázni igyekszik magát, de a sztárséf barátja most érdekes új dolgokat árult el.
A szegedi JATE Klubban válaszolt nemrég egyetemisták kérdéseire Karikó Katalin, ahol az is felmerült, vajon mi a hosszú párkapcsolat titka.
A Pénzcentrum friss elemzésében azzal foglalkoztunk mélyebben, melyik városok, községek járnak az élen házasok, illetve a nőtlenek és hajadonok arányát tekintve.
Az előzetes adatok szerint 2023 augusztusában 7695 gyermek született, és 9504 fő halt meg. 2022 augusztusához képest a születések száma 5,3 százalékkal csökkent.
2022-ben jelentősen, bő 11 százalékkal csökkent a házasságkötések száma a megelőző 2021-es évhez képest. Öröm az ürömben, hogy ugyanezen időszakban a válások száma is csökkent.
Sokan nincsenek tisztában azzal, milyen vagyonjogi szabályok vonatkoznak a házaspárokra és az élettársakra – derül ki egy új online felmérésből.
A házasságkötés, válás, haláleset, gyermek születése, az anyagi helyzet változásai mind vezethetnek költözéshez az országon belül vagy kívül.
Az előzetes adatok szerint 2023 februárjában 6526 gyermek született, és 10 760 fő halt meg. 2022 februárjához képest a születések száma 7,2%-kal nőtt, a halálozásoké 14%-kal.
Sokkal kevesebben kötöttek házasságot tavaly, mint 2021-ben, több mint harmadával esett vissza az arány az egy évvel korábbihoz képest.
2021. október és 2022. szeptember között a születések száma 2,6, a halálozásoké 8,1, a házasságkötéseké pedig 7,2%-kal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz képest.