11 °C Budapest

Nem árt tudni, pedig sok frankhiteles nem számol ezzel!

Pénzcentrum
2010. november 10. 05:12

Mióta a svájci frank néhány átmeneti kilengéstől eltekintve tartósan a 200 forintos lélektani határ felett tartózkodik, több hitelező is fontolóra vette a frankhitelek tömeges euró alapúra történő átváltásának lehetőségét. A hitelezői kommunikációt az árfolyamkockázat csökkentése vezérli, de az átváltást választó ügyfeleknek nem árt, ha vetnek egy pillantást az EUR/CHF árfolyamra.

A válság előtti időszakban egy euróért 1,60-1,68 svájci frankot adtak, ma egy euró alig több mint 1,34 svájci frankot ér.

Az EUR/CHF árfolyam alakulása az elmúlt négy évben (nagyításért kattints a grafikonra!)


Mit jelent ez egy olyan adós szemszögéből, aki négy évvel ezelőtt vett fel egy 10 millió forintos CHF-alapú lakásvásárlási hitelt és most EUR-alapúra váltana?

Az akkori 160 forintos árfolyam mellett 62 500 CHF-nak megfelelő összegű hitelt folyósítottak forintban. Aki a már akkor is elérhető, de körülbelül 1,5 százalékponttal magasabb hiteldíj mellett kínált EUR-hitelt választotta, annak 255 forintos árfolyammal számolva 39 215 euróról indult a tartozása.

A frankhitelesnek - havonta átlagosan 100 CHF tőketörlesztést feltételezve - ma 57 700 CHF a tartozása (csak az erősebb idegrendszerrel rendelkező adósoknak írjuk ide, hogy ez mai árfolyamon 11,77 millió forint - folyósításkori árfolyamon csak 9,23 millió forint lenne).

Ha ezt euróra akarja átváltani, akkor 1,34-es EUR/CHF árfolyam esetén 43 060 euróról indul az új hitel törlesztése (az átváltási költségekkel együtt ez meg is haladhatja a 11,85 millió forintot), miközben a négy éve (havonta átlagosan 60 EUR tőketörlesztést feltételezve) euróhitelt törlesztő ügyfél már "csak" 36 335 EUR (10 millió forint) tartozásnál jár.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A különbség 6 725 EUR (1,85 millió forint)! Most akkor váltani, vagy nem váltani? Szavazz!

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2025. május 6. 18:56
A múlt héten Isztanbulban voltunk, egyik este el kellett mennem egy messze lévő boltba, vittem a tel...
MEDIA1  |  2025. május 6. 18:09
Szuhánszki Zoltán egész életében a sport népszerűsítésért dolgozott. Tavaly Stílus-díjjal ismerték e...
MNB Intézet  |  2025. május 6. 09:10
Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of...
Holdblog  |  2025. május 6. 08:11
A világ egyik leggazdagabb embere, akinek nem fontos a pénz. Azt csinálta, amit szeret, és mindig na...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 7. szerda
Gizella
19. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?