Egy új Covid-variáns, az NB.1.8.1 terjed világszerte, amely a korábbi immunitás ellenére is képes fertőzni.
Veszélyhelyzetet hirdetett a koronavírus-járvány miatt a magyar kormány az operatív törzs javaslatára március 11-én. Magyarországon a veszélyhelyzet, és az ezzel kapcsolatos intézkedések legkésőbb ma éjféltől lépnek hatályba, és visszavonásig lesznek érvényesek.Pénzre van szükséged? Nézz szét a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorában (x)
- mondta el Gulyás Gergely, aki bejelentette, hogy a magyar kormány március 11-én veszélyhelyzetet rendelt el egész Magyarország területére, ami magával vonja a rendkívüli jogrend hatálybalépését is. A kormány az operatív törzs javaslatára döntött így, a bejelentés a következő intézkedéseket vonja maga után:
- intézménylátogatási tilalmat rendelnek el az egyetemeken, azok csak távoktatásból működhetnek, az épületek bezárnak, várhatóan ez csütörtöktől, de legkésőbb hétfőtől megtörténik
- 100 főnél nagyobb beltéri rendezvények megtartását megtiltják (ez a munkahelyekre, bevásárlóközpontokra nem vonatkozik, viszont színházakra, mozikra, sporteseményekre igen, utóbbiak esetében zártkapus meccsek lehetnek)
- 500 főnél nagyobb kültéri rendezvények megtartását megtiltják
- beutazási tilalom lép életbe Olaszországból, Dél-Koreából, Kínából és Iránból, kivéve magyar állampolgárok számára, ők viszont hatóságilag karanténba kerülnek, ha belépnek az országba, tehát a lakóhelyüket két hétig nem hagyhatják el (rendőrség ellenőrizni fogja az otthoni karantén betartását; annak megszegése esetén a btk. vonatkozó passzusait alkalmazzák majd)
- szigorítják a szlovén, osztrák határokon való átjutást, leállítják a repülő, vonat és buszjáratokat, csak a magyar állampolgárok bejutását biztosítják
- felfüggesztik a Határtalanul programot
- megtiltják a magyar diákok intézményileg szervezett külföldre utazását (osztálykirándulások)
Gulyás Gergely hozzátette, hogy az intézkedések ma éjfélkor lépnek életbe, és visszavonásig lesznek érvényesek. "A járvány lefolyását illetően nem hetekről, hanem hónapokról beszélhetünk" - fogalmazott a miniszter. Újságírói kérdésre hozzátette, hogy
Gulyás azt is elmondta, hogy egyelőre az általános,- és középiskolákat, üzleti iskolákat nem zárják be. A külföldön alkalmazott gyorstesztekkel kapcsolatban a miniszter elmondta, hogy a gyorstesztek nem 100 százalékban megbízhatóak, és jelenleg 37 állami laboratórium áll rendelkezésre, amely elegendő a jelenlegi helyzetben.
Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely a munkáltatóktól elvárható hozzáállással kapcsolatban kifejtette: "A kötelező és ajánlott járványmegelőzési intézkedéseket mindenki tegye meg. Ha lehetséges, akkor nagyon örülünk annak is, ha a munkáltatók távmunkában foglalkoztatják munkavállalóikat."
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A miniszter bejelentette azt ist, hogy az Országgyűlés tovább folytatja a munkáját, mert az még akár "háborús helyzetben" is ülésezik. A parlamentre tehát nem vonatkozók a 100 fő feletti tilalom. Gulyás Gergely újságírói kérdésre elmondta azt is, hogy a kereskedőknél láthatóak olyan jelek, amelyek szerint a kereskedők visszaélnek a megnövekedett kereslet miatt az árak emelésén keresztül. Ők hatósági vizsgálattal nézhetnek szembe.
Friss hírek a koronavírusról a Pénzcentrum aloldalán - KATT!
Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

Hatalmas bajban vannak a magyar gyerekek: erről a szülők is alig tudnak, pedig gyorsan lépni kellene
Folyamatosan emelkedik az önsértő gyerekek száma hazánkban is. Egyre fiatalabban, nem ritkán már kiskamasz korban okoznak rendszeresen és szándékosan fájdalmat maguknak.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


