A kőfelverődés az egyik leggyakoribb kiváltó oka a szélvédőhöz kapcsolódó káreseményeknek.
Több tízezernyi ember életét lehetett volna megmenteni a magyar kórházakban az elmúlt években, ha több lenne a forrás az egészségügyben - számította ki az ELTE professzora. Egy konferencián Orosz Éva kijelentette: ha legalább Csehország szintjén állnánk ebben a tekintetben, akkor majdnem százezer halálesetet meg lehetett volna előzni.
A XXI. század a magyar egészségügy lemaradásáról beszélt egy szakmai fórumon Orosz Éva. Az ELTE professzora kiszámolta, hányan haltak meg a kevés pénz miatt. Adatai szerint a magyar egészségügy 2003 és 2018 között minden mutatóban elmaradt még a többi, hasonló fejlettségű visegrádi országétól is. 2006 és 2018 között a csehek 36, a szlovákok 44, a lengyelek 77 százalékkal növelték az egy főre jutó egészségügyi közkiadásokat reálértéken. míg nálunk ez a növekedés 3 százalék volt.
A Népszava tudósítása szerint az a szakértő arról beszélt, ez emberéletekben is mérhető, az elkerülhető halálozások számában is megmutatkozott. Orosz Éva adatai szerint az ellátás egyenlőtlenségei miatt 2010 és 2016 között évente 46-49 ezer (összesen 285 ezer) 75 évesnél fiatalabb magyar halt meg megelőzhető vagy kezelhető betegségben.
- jelentette ki a professzor.
A szerdai ágazati béralku előtt a Magyar Orvosi Kamara nyilvánosságra hozta az általa kívánatosnak tartott orvosi bértáblát. Kincses Gyula elnök a konferencián azt mondta: az osztrák orvosi bértábla alapján kalkuláltak, de tudják, az idei évben nincs nagy mozgástér a költségvetésben, ezért az általuk elvárt emelést 2021-ben vélik megvalósíthatónak.

Hatalmas bajban vannak a magyar gyerekek: erről a szülők is alig tudnak, pedig gyorsan lépni kellene
Folyamatosan emelkedik az önsértő gyerekek száma hazánkban is. Egyre fiatalabban, nem ritkán már kiskamasz korban okoznak rendszeresen és szándékosan fájdalmat maguknak.

Két betegség is durván kilőhet a következő 5 évben: ezekben már eddig is a világelsők között voltunk
A szakértők hangsúlyozzák, hogy a serdülők egészségének javulása jelentősen elmarad a kisgyermekek egészségében és fejlődésében elért eredményektől.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


