17 °C Budapest

Megdőlt a koronavírus-tévhit: itt a WHO hivatalos álláspontja

2020. március 18. 20:45

Nem csak az időseknél, de a gyerekeknél is komoly tünetei lehetnek a koronavírusnak. Egy új tanulmány szerint a vírus receptorai más konfigurációban működhetnek felnőtteknél és gyerekeknél.

Pénzre van szükséged? A Pénzcentrum kalkulátorában a legjobb személyi hitelek között válogathatsz! (x)

Fel kell készíteni a gyerekeket a COVID-19 elleni védekezésre, mert egy új tanulmány szerint a babáknál és a nagyon fiatal gyerekeknél is kialakulhatnak nagyon komoly tünetek, nem csak az idősek esetében - figyelmeztet a WHO.

Az egészségügyi világszervezet kiemeli, Kínában több gyerek is súlyos beteg lett a koronavírus miatt, egy gyerek pedig meg is halt. Dr. Maria van Kerkhove, a WHO újfajta fertőzésekkel foglalkozó osztályának vezetője arról beszélt:

Fel kell készülnünk arra, hogy a gyerekek is komolyan betegek lehetnek.

A kínai járványügyi hivatal adatait elemezve a Pediatrics arra a következtetésre jutott, hogy a gyerekek 90 százalékban tünetmentesek, viszont 6 százalékban komoly tüneteket mutatnak, míg felnőtteknél az utóbbi arányszám 18,5 százalék. Egyelőre az eltérés okát még nem tudják egyértelműen megmondani, de a Stanford virológusa, Bonnie Maldonado szerint elképzelhető hogy a vírus receptorai más konfigurációban működnek felnőtteknél és gyerekeknél.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Általában igaz, hogy a koronavírus a páciens korával egyenesen arányos komolyságú tüneteket mutat - emelték ki a CNBC-nek szakértők.

Minden hír a koronavírusról ITT!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 9. szerda
Lukrécia
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?