Több mint 5700 kárbejelentés érkezett július 9-én délelőttig az egyik hazai biztosítóhoz: a keddi viharok által okozott kár nagysága elérheti a 850 millió forintot.
A koronavírus-vakcina még kísérleti fázisban van, de nincs kizárva, hogy télen vagy kora tavasszal már több tízezres nagyságrendben tudják oltani az embereket itthon - mondta Szlávik János infektológus főorvos a Magyar Nemzetnek.
Bár a vége még messze van, tömeggyártásban akkor lehet majd koronavírus elleni védőoltást termelni, ha az úgynevezett fázis III-vizsgálatok lezárulnak. Ez azt jelenti, hogy járványos területen próbálják ki a vakcinát, tehát jelenleg például az USA-ban, Brazíliában, Dél-Amerikában vagy Indiában, megnézik, hogyha több tízezer embert beoltanak, közülük mennyien fertőződnek meg és milyen súlyosan.
Fontos továbbá az is, hogy a védőoltást nemcsak arra szolgálhat, hogy ne kapjuk el a koronavírust, hanem arra is, hogy ne legyenek súlyos szövődmények, illetve ne okozzon halált, így van ez az influenzaoltással is. A lapnak nyilatkozó főorvos szerint
ugyanis ha sikerülne beoltani mindenkit, aki veszélyeztetett, akkor nem alakulhatni ki durva járvány. Szlávik szerint bár elméletben az egész emberiséget be lehetne oltani, ez sem szavatolná, hogy a koronavírus ne maradjon velünk, hiszen ahogy mutálódik, átalakul, és ezért teljesen eltüntetni nagyon nehéz.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


