A 21 órán át tartó egyeztetés után mindkét fél a másikat hibáztatta a kudarcért, miközben a hat hete tartó háború törékeny tűzszünete is veszélybe került
Megszólaltak a magyar biztosítók a közel-keleti válságról: ezt minden utazónak tudnia kell
A háborús konfliktusok által érintett régiók elkerülését javasolja a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). A szövetség közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy halaszthatatlan utazás esetén érdemes ellenőrizni, szerepel-e a célország a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata által "nem ajánlott úticélok" között, majd pedig erről a tényleges kiutazás előtt ismét meg kell győződni.
Elsődleges szempont minden esetben a biztonság, ezért különösen fontos, hogy az utazók utazás előtt és közben is körültekintően járjanak el, és folyamatosan tájékozódjanak a történésekről.
Az ott tartózkodás teljes ideje alatt fontos rendszeresen követni a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásait.
Ha a válsághelyzet érinti az adott országot, és az utazó nem tud kijutni onnan, javasolt a konzuli védelemre történő regisztráció, hogy szükség esetén a hatóságok fel tudják venni vele a kapcsolatot. A Mabisz szerint mindenkinek érdemes haladéktalanul értesítenie a saját biztosítóját, valamint szükség szerint meghosszabbítani a biztosítási fedezetüket a kint tartózkodásukra vonatkozóan.
A kialakult helyzetből fakadó bármilyen rendkívüli körülmény esetén is elengedhetetlen a biztosító azonnali értesítése, és fontos az is, hogy minden felmerült költségüket dokumentálják. A járatkésésekre, járattörlésre vagy útvonalmódosításra és egyéb térítésekre vonatkozóan a megkötött biztosítások szerződéses feltételei és fedezetei az irányadók - írta a Mabisz.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Rémálommá vált a rollerhelyzet a magyar utakon: egyre több gyerek kerül kórházba súlyos sérülésekkel
Az e-rolleres balesetek száma ugrásszerűen megnőtt, és aggasztóan magas a súlyos, gyakran gyermekeket érintő sérülések aránya.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








