25 °C Budapest
Felhős viharos égbolt villámlással a falu felett egy vidéki jelenetben.

Milliárdokba került a biztosítóknak a viharos idő: mit tegyünk, ha már lecsapott az égi áldás?

2024. július 5. 20:30

Nem kizárt, hogy ismét évtizedes rekordot döntenek az idei viharszezon biztosítói kárkifizetései. Félidőben ugyanis a számla jóval meghaladja a tavalyi négy hónap időarányos részét. Pedig a tavalyi kárkifizetések szintén évtizedes rekordnak számítottak.

A Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) friss adatai szerint a júniusi viharos időszak nyomán közel 45,5 ezer kárbejelentést tettek az ügyfelek a lakásbiztosításaikhoz köthetően, amelyek nyomán a már kifizetett és a kifizetésekre tartalékolt összegek meghaladják a 6 milliárd forintot. A MABISZ 2010 óta gyűjti össze a május-augusztusi viharszezon kárkifizetéseit.

Tavaly a hasonló időszak kifizetései és tartalékolásai 3,4 milliárd forintot tettek ki, mintegy 31,5 ezer bejelentésre. A mostani május-júniusi adatok így 61,5 ezer bejelentésnél és 7,7 milliárdos összegnél tartanak. A tavalyi viharszezonban, augusztus végén a biztosítók közel száztízezer bejelentésre több mint tizenhárom milliárd forintot fizettek ki, vagy tartalékoltak kárkifizetésekre. Ez akkor évtizedes csúcsnak számított, jócskán meghaladta az addigi, 2021-es, 9,1 milliárd forintos rekordot. (Ezekben az összesítésben nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás következtében az ipari létesítményekben, közintézményekben stb. keletkezett rongálódások.) Idén a félidős adatok biztosítói szempontból a tavalyinál drágább nyarat vetítenek előre.

A június Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun, Heves, Zala, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs Szatmár-Bereg, Nógrád, Hajdú-Bihar, Pest vármegyékben, valamint Budapest XII. kerületében., Ibrányban, Debrecenben, Ebesen, Nyíregyházán okozott különösen nagy károkat. Leginkább a június 1, 3, 9-10 valamint a 22-24 közötti napokban voltak leterheltek a kárbejelentő telefonvonalak és az irodák.

A legtöbb bejelentés beázáshoz, szélviharhoz, villámcsapáshoz, villámcsapás másodlagos hatásához (amikor például a közeli villámcsapős az elektromos berendezésekben okoz kárt), felhőszakadáshoz, viharhoz, jégveréshez kapcsolódott. A lakásbiztosítások, a szerződésben megjelölt feltételek mellett, fedezetet nyújtanak ezekre, valamint – a szerződés típusától függően – további, akár több tucat tűz és elemi kárra.

A viharokat illetően a százhúszezer forint feletti átlagkár nagyjából húsz-negyven százalékkal haladja meg a pár évvel korábbi összegeket. Ez egyrészt jelzi az idei viharok intenzitását, másrészt köszönhető a megemelkedett építkezési, újjáépítési költségeknek. A viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy ne váljunk alulbiztosítottakká. (Erről akkor beszélünk, ha a vagyontárgy tényleges értéke meghaladja a biztosítási szerződésben rögzített biztosítási összeget. Ilyen esetben a biztosító káreseménynél pro-rata térítést alkalmaz, azaz a kárt csak arányosan téríti meg, mégpedig olyan mértékben, ahogyan a károsodott vagyontárgy biztosítási összege aránylik a vagyontárgy tényleges értékéhez.) Szerződéseinket ezért érdemes évente legalább egyszer, a szerződéskötési évforduló közeledtével felülvizsgálni, hogy ingatlanunk esetleges korszerűsítése, ingóságaink gyarapodása után, illetve az erős inflációs környezetben is megfelelő biztosítási fedezettel rendelkezzünk. A MABISZ a honlapján alapos tájékoztatást nyújt a lakásbiztosításokról, hasznos tanácsokkal szolgál a szerződések megkötéséhez.

Kár esetén az ügyfelek bejelentéseiket személyesen, telefonon, vagy akár e-mailen is megtehetik. A legtöbb biztosító a gyorsabb és kényelmesebb kárrendezési folyamat érdekében online kárbejelentési, esetleg kárrendezési lehetőséget is kialakított a honlapján, élő videós kárfelvételre is van már példa. A kárszemléig csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzük el, és lehetőleg készítsünk mindenről fényképfelvételeket, akár okostelefonunk segítségével.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. július 28. 14:07
Több szerző is távozott az Index véleményrovatától a közelmúltban. Egyikük, Péter Tamás a Media1-nek...
Holdblog  |  2025. július 28. 08:13
A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Mi...
KonyhaKontrolling  |  2025. július 28. 07:45
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekéne...
Kiszámoló  |  2025. július 26. 14:47
A reddites fiúk új  meme részvényt találtak maguknak, a GoPro-t, sikerült is néhány nap alatt 98%-os...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. július 28. hétfő
Szabolcs
31. hét
EZT OLVASTAD MÁR?