2025 januárjától ismét áremelkedésre készülhetnek a magyar autósok, mivel a tervezett adóemelés következtében
Immár nem Budapesten koncentrálódnak a személygépkocsik elleni bűncselekmények, így a kocsilopás, -feltörés sem. Mindez azért meglepő, mert messze a fővárosban koncentrálódik a legtöbb autó. Ennek ellenére a 100 ezer főre jutó autólopások tekintetében a megyei rangsorban Budapest "csak" a harmadik, autófeltörések esetében pedig a második helyen áll. Mutatjuk a friss bűntérképet!
Az elmúlt egy évben nem Budapesten összpontosultak a gépkocsik elleni bűncselekmények (autólopás, -feltörés) Magyarországon - derült ki a rendőrségi adatbázisból. A részletes adatok szerint a 100 ezer lakosra jutó autólopások száma 2022 február vége és 2023 február vége között Nógrád megyében volt a legmagasabb, 25 ilyen bűncselekmény jutott ennyi emberre.
Sőt, Budapest ebben a tekintetben még a második helyen sincs, ott ugyanis Heves megye áll (18 db/100 ezer lakos), a főváros holtversenyben a harmadik Győr-Moson-Sopron és Tolna megyékkel karöltve, mindegyiknél 15 autólopás jutott 100 ezer lakóra a statisztika szerint.
A legnyugodtabbak a Hajdú-Biharban lakó autósok lehetnek, ahol mindösszesen 6 ilyen bűntény jutott 100 ezer emberre. De nem sokkal marad el Vas és Zala megye sem 8-8 esettel ugyanennyi főre vetítve, Somogy, Fejér, Csongrád-Csanád és Baranya megyékben pedig 10 gépkocsilopást mutatnak a számok 100 ezer lakosra.
Gondolhatnánk, hogy a gépkocsifeltöréseknél más lehet a helyzet, mégiscsak Budapesten koncentrálódik a legtöbb autó az országban, hiszen Pest megye jelentős hányada is ide ingázik be dolgozni. Ám, hogy az autólopásoknál, úgy a gépkocsifeltöréseknél sem a főváros vezeti a 100 ezer főre számított rangsort. Ugyanis, mialatt Budapesten 27 ilyen bűncselekmény jutott 100 ezer emberre, közben Vas megyében 31 a mutató. A harmadik helyen Heves megye áll 19-el.
Ebben a tekintetben Békés megye áll a legjobb helyzetben az éves adatok alapján, ugyanis ott csak 3 ilyen bűncselekmény jutott 100 ezer emberre. Ezt követi Borsod és Szabolcs megye 4-el, Baranyában, Fejérben és Hajdú-Biharban pedig 5-5 autófeltörés jutott 100 ezer lakóra tavaly és idén február között.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Új módszere van a tolvajoknak
Mint korábban a Pénzcentrum is beszámolt róla, egyre szaporodnak a saját indítókulccsal történő autólopások Magyarországon, valamint mostanában trélerekkel is dolgoznak a bűnözők.
Vezda László, az Autóvadász Egyesület alapítója szerint főképpen vidéken terjed a "besurranós módszer", azaz a családi házak udvarán sokszor lezáratlanul hagyott ajtókkal és a kocsiban lévő kulccsal visznek el jellemzően idős személyautókat úgy, hogy egyszerűen belopóznak az ingatlan területére.
Az ORFK adatai pedig igazolják a fenti térképeken látottakat, míg eddig Budapestről tűnt el a legtöbb kocsi, 2022-ben az országosan ellopott személyautók 29,7 százaléka tűnt el a fővárosból. Érdekesség, hogy a kismotorokat is viszik a bűnözők, tavaly is a Simson vezette a gépjárműkörözési toplistát, összesen 92 darab tűnt el.
Most érkezett! Belenyúlnak az életbiztosításokba is: mutatjuk az MNB terveit, itt vannak a részletek
Megjelent a Magyar Nemzeti Bank „etikus 2.0” szabályozói csomagja, és hosszas előkészítés után 2025. január 1-jétől 2026. január 1-jéig, három lépcsőben lép hatályba.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Már számlát befizetni és adományozni is lehet az ATM-eknél
A készpénzbefizetés népszerűsége is folyamatosan emelkedik.
-
Celebek és sztársportolók hirdetik a kamu befektetéseket – de hogy védekezhetünk a csalók ellen?
A pénzügyi csalások nem tűnnek el, csak folyamatosan átalakulnak.
-
Álmokból valóság: Fiatal innovátorok útja a vállalkozói szféra felé (x)
Az MCC és a Design Terminal Küldetése.