Egy budai üzlet kirablása mindössze néhány perc alatt zajlott le: a maszkos férfi fenyegetéssel kényszerítette az alkalmazottat, majd pénzzel távozott a kasszából.
Világháborús robbanószerkezetet hatástalanítanak ma az I. kerületben, a Tabánnál, emiatt lezárásokra és forgalomkorlátozásokra kell számítani a környéken.
A Budavári Önkormányzat tájékoztatása szerint a Kalevala park építési munkálatai közben találtak egy második világháborús robbanószerkezetet az Attila út - Krisztina körút - Szarvas tér által határolt zöldterületen. A tűzszerészek az 50 kilogrammos bombát ma reggel 8 órától hatástalanítják.
Emiatt biztonsági zárást rendeltek el az Attila úton (a Döbrentei tér és a Dózsa György tér között), a Szarvas téren, a Krisztina körúton a Dózsa György tér és a Rácz Fürdő között, továbbá a Tabán parkban (a Czakó utca - Naphegy utca - Rácz Fürdő - Krisztina körút által határolt területen).
Az Erzsébet hídról Buda felé csak a Hegyalja út irányába lehet majd lehajtani, az Attila út felé nem. A Széll Kálmán tér és a Déli pályaudvar felől érkezőket szintén elterelik majd.
A környező házakban élőknek a hatástalanítás idejére el kell hagyniuk ingatlanjukat. A Budavári Önkormányzat a lakók számára befogadóhelyet nyit a Budavári Művelődési Házban. A Budapesti Közlekedési Központ azt közölte: útlezárásokra és közösségi közlekedési korlátozásokra is számítani kell a Tabán környékén. A korlátozás érinti az 56-os és az 56A jelzésű villamos, valamint az 5-ös és a 178-as busz közlekedését is.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán








