Brutális visszaélések a magyar kórházakban: így húzzák le a betegeket

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért olyan eseteket vizsgál, amelyek során visszaélés történik az orvos, kórház részéről a pszichiátrián kezelt betegek kárára. Működésük során fény derült rá, hogy rendszeres csalások történnek: az egészségügyi kezelések finanszírozását intéző NEAK (korábban OEP) felé olyan kezeléseket jelentenek le, amelyek meg sem történetek, vagy 2-3-szor is elszámolnak egy-egy kezelést. Az is előfordul, hogy az állami és magánszférában egyaránt tevékenykedő pszichiátriai szakember mindkét helyen elszámolja a kezelést. Bár a szervezet tevékenysége csak a pszichiátriára vonatkozik, az egészségügy finanszírozását lehetővé tevő kódrendszerrel vélhetően más területeken is visszaélnek az orvosok, kórházak.

EZ IS ÉRDEKELHET

Több száz magyar beteg eshetett áldozatul a csalásoknak: ez rosszabb mint a hálapénz?

A probléma sajnos nem egyedi és nem új keletű.

A szervezet korábban már sajtóközleményében is felhívta a figyelmet az egészségügyet érintő pénzügyi csalásokra. A szervezet ezeknek a csalásoknak a felderítésével is foglalkozik, de elsősorban a mentális egészségügy területén tapasztalható jogi visszaélések állnak a fókuszában: eddig több mint 150 törvényt fogadtatott el a fizikai bántalmazást és kényszert alkalmazó gyakorlatok ellen. Dobos János elmondta lapunknak, hogy a CCHR egy nemzetközi szervezet, mely eredetileg az USA-ban 1969-ben jött létre:

- mondta el a szervezet magyarországi elnöke. Kérdésünkre, hogy kik és hogyan fordulnak hozzájuk, elmondta: sokan keresik fel őket különböző ügyekkel. Mivel ingyenes jogsegélyszolgálatot tartanak fent azoknak, akikkel szemben visszaélés történt, itt találnak rájuk a betegek. Ennek elérhetőségeit minél szélesebb körben próbálják hirdetni, szórólapokkal, de az interneten is, vagy a sajtóban, de még így sem érnek el mindenkit. 

- vélte a szervezet elnöke, aki arról is beszélt, hogy régebben nem foglalkoztak a visszaélések pénzügyi oldalával. Bár voltak nemzetközi példák nagy csalások feltárásáról, elsikkasztott pénzekről például az USA-ból, de úgy gondolták, ott másként működik a rendszer. Véletlenül, amikor egy ügyben próbálták felderíteni, milyen visszaélés történt, a kártérítési igény miatt utána kellett járniuk a kérdés pénzügyi részének is.

Miután egyre több ügy során jártak utána ennek az oldalnak is, kiderült, hogy érdemes rendszeresen figyelni, hogyan élnek vissza a kódrendszerrel annak érdekében, hogy több pénzt hívhassanak le. Most már minden ügynél tudatosan kikérik a pénzügyi oldalra vonatkozó adatokat is. 

Hová kerül a pénz?

A pénzügyi csalást az egészségügyi finanszírozást szabályozó kódrendszer teszi lehetővé, például úgy, hogy egyes kezeléseket 2-3-szor elszámolnak, vagy egyenesen olyan kezeléseket számolnak el, amelyek egyszer sem történtek meg. Viszont mivel állami ellátásban ezek az összegek nem az orvoshoz kerülnek - szemben a magánellátással -, hanem a kórházhoz. Ezért felmerülhet a kérdés, miért állhat érdekében bárkinek a csalás.

Dobos János szerint azáltal, hogy a kórház több pénzhez jut, az orvos nem feltétlenül, de jó pontot jelenthet, mennyi pénzt hoz a kórháznak. Továbbá a rendszer leterheltségét is alátámaszthatja az statisztikailag, ha egy kezelés háromszor is el van számolva. Az is előfordul, hogy az állami és magánellátásban is dolgozó orvos mindkét helyen elszámolja a kezeléseket - ilyenre is látott már példát a szervezet a működése során. Idézte 2017-ből a Nyírő Gyula Kórház osztályvezetőjének, Vizi Jánosnak a szavait, amelyek jól jellemzik, miért rossz ez a finanszírozási rendszer: 

Sajnos mivel a csalások mértékéről nincsen átfogó statisztika - mivel ezeket az adatokat csak az érintett beteg vagy az ő nevében eljáró meghatalmazottja kérheti ki - arra sem lehet következtetni, hogy egyes kórházi osztályokat esetlegesen ezek a csalások tartanak-e fent. Azt sem lehet tudni, hogy az egészségügy más területei mennyiben érintettek. 

Mivel a CCHR csak a pszichiátriai esetekkel foglalkozik, abban nem tudtak állást foglalni, kiterjednek-e ezek a csalások az egészségügy minden területére. Azt viszont Dobos János elmondta, hogy például az USA-ban a 2010-es évek elején az éves szinten 100 milliárd dollár nagyságrendű egészségügyi csalásoknak nagyjából 40 százaléka, 40 milliárd dollár volt pszichiátriai. Mivel a pszichiátria területe elég kis szeletét teszi ki az egészségügynek, ez az arány hatalmas. Viszont ezt meg is magyarázta a szervezet elnöke:

Tehát mivel az egyes kezelések a pszichiátriában nehezebben ellenőrizhetők, ezért könnyebben manipulálható úgy a rendszer, hogy több pénzt lehessen lehívni az NEAK-tól (korábban OEP). Dobos János a depressziót és a hiperaktivitást hozta példának: azt hogy depressziós-e valaki, a testi tünetei alapján állapítják meg, hogy azok meghatározott ideig együttesen milyen ideig állnak fenn. Erre kapja a diagnózist, kezelést, gyógyszereket a páciens - biológiai alapon, miközben nem lehet ugyanígy kimutatni, mint pl. egy influenzát, vagy tüdőgyulladást, stb. ki lehet mutatni. 

Ugyanígy a hiperaktivitás megállapítása gyermekeknél a tünetek alapján döntik el, és a szakemberek beszélgetés, megfigyelés útján jutnak a döntésre, milyen szereket kell szednie a gyermeknek a "normálistól eltérő" viselkedésére. Amely lehet erős amfetaminszármazék is, rengeteg nem kívánt mellékhatással. Ha pedig a szülő nem működik együtt, akár a gyámhivatalt is bevonhatják. A szervezet elnöke elmondta:

Bárkivel megtörténhet

Kérdésünkre, hogy mennyire lehetnek mindennaposak azok az esetek, amely során a betegek visszaélés áldozataivá válnak, jogaik sérülnek, Dobos János elmondta: "minél hatékonyabban tudjuk nyilvánosságra hozni az elérhetőségeinket, annál többen jelentkeznek nálunk. Számomra ez azt jelenti, hogy akikkel ilyenek történnek, azoknak csak egy kis része talál meg minket. Ha kíméletlen őszinteséggel ránézünk erre a területre, akkor látnunk kell, hogy ha manapság valaki bekerül a pszichiátriára, ott az elsődleges kezelés az, hogy elkezdik gyógyszerezni." Hozzátette:

Bár a szigorú szakmai protokollok alapján feltételezhetnénk, hogy azok az orvosokat ugyanúgy leszabályozzák, és ha nem hajtják végre az adott diagnózis alapján előírt kezelést, nem adják be a megfelelő szereket, az orvost vehetik elő, ez csak elméletben van így. A szakember elmondása szerint az általuk vizsgált esetekben az a jellemző, hogy az orvos, ha el is tekint a protokolltól, az nem a beteg javára válik: az a tendencia, különböző kezelés és gyógyszer-kombinációkkal kísérleteznek a betegeken, azonban ezek ugyanúgy nem jelentenek megoldást a betegek számára, mint a protokoll szerint adható szerek. Dobos Jánostól azt is megtudtuk:

Mit tegyen, aki úgy gondolja, csalás áldozata, sérelem érte?

Forduljon a jogvédő szervezethez - javasolja Dobos János. Vannak olyan szervezetek, amelyek hasonló ügyekkel foglalkoznak, mint a CCHR, viszont ekkora tapasztalattal kevés bír. Ilyen szintű jogsegélyszolgálata is csak az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért szervezetnek van. 

Kérdeztük, hogy lehetséges-e, hogy a beteg saját maga járjon el saját ügyében. Elviekben lehetséges, de nem jellemző, mert kevés olyan pszichiátriára bekerült beteg van, aki jártas lenne az egészségügyben és a jogban is akkora mértékben, hogy képviselni tudja a saját ügyét. Az is visszatartó erő ráadásul, hogy a betegek nem szeretnék kitenni magukat "valamilyen atrocitásnak" a következő kezelésük során, hiszen ha kaptak egy diagnózist egy mentális állapotról, bizonyos szintig ki vannak szolgáltatva a rendszernek.

Ráadásul egy pszichiátriai diagnózis megmásíthatatlanul bekerül a kórtörténetbe, még akkor is, ha később azt egy ellenvélemény felülbírálja. Ennek pedig a későbbiekben lehetnek a beteg életére nézve negatív hatásai, nem tudja "lemosni magáról". 

- mondta el Dobos János. Így a kórtörténet az erkölcsi bizonyítványhoz válik hasonlatossá: onnantól, hogy valakit mentális problémával diagnosztizálnak, ha más panasszal is kerül be a kórházba, az orvos átrakhatja a pszichiátriára, ha látja azt a kórtörténetben. Mivel a tünetek, az hogy valaki mennyire zavart, vagy viselkedik furcsán, de az is, hogy ön- és közveszélyes-e, nem mérhető egzakt módon, pusztán szubjektív megítélés az alapja. Ez a szubjektivitás teszi lehetővé a visszaéléseket is, és ijesztően nagy befolyással lehet a páciensek életére a továbbiakban.

Létezik megoldás?

Már a fentiek alapján is az látszik, hogy a visszaélések oka nem pusztán a kódrendszer, vagy a szakmai protokollok, hanem maga a hazai pszichiátriai gyakorlatban uralkodó szemlélet. Dobos János szerint a 90-es évek óta már látszanak a változások, például már nem tabu beszélni a pszichiátriai visszaélésekről, utána lehet járni, el lehet járni ezekben az ügyekben.