3 °C Budapest

Esőzés és árvizek: most vajon fizet a biztosító?

MTI
2014. szeptember 16. 12:30

A korábbi évek gyakorlata szerint az árvíz és belvíz károknál a biztosítók nem vették szó szerint a szerződési feltételeket és szinte kivétel nélkül megtérítették a károkat, ez minden valószínűség szerint most is így lesz - közölte a biztositas.hu online alkusz.

Azok a biztosított lakástulajdonosok, akiket a mostani árvíz miatt kitelepítettek, a kártérítésen felül további juttatásban is részesülnek. Mint az Aegon Biztosító közölte, a kitelepítésben érintett ügyfeleinek 50 ezer forintos gyorssegélyt utal ki. Ez az összeg nem kárelőleg, így az ügyfelek ezen felül megkapják a teljes kártérítést is.

Az Allianz Hungária Biztosító szintén 50 ezer forintos költségtérítésben részesíti azokat az - árvíz miatti kitelepítésben érintett - ügyfeleit, akik a szerződéseik alapján erre jogosultak. Mint a biztositas.hu közleménye utal rá, a felhőszakadás, az árvíz, illetve a belvíz okozta károk nem szerepelnek minden lakásbiztosításban. Így nagy katasztrófák esetén a biztosítók eltekintenek a kizárásoktól, azzal előnyben részesítik az ügyfeleiket.

Jelenleg Magyarországon a mintegy 4,3 milliós lakásállományból 3 millió biztosított. A nem biztosított lakásokban mintegy 3 milliónyian élnek. A biztosítás.hu szerint súlyosbítja a helyzetet, hogy a nem biztosított lakóingatlanok az árvizeknek, belvizeknek leginkább kitett és a legszegényebb magyarországi területeken fekszenek. A tulajdonosaik általában az államtól várják ilyen esetekben a milliós káraik megtérítését.

Magyarország - földrajzi fekvéséből adódóan - a legnagyobb árvíz és vízkár kitettséggel rendelkezik Európában. Az ország veszélyeztetettségét jól mutatja, hogy területének csaknem 23 százaléka folyóinak árterületén fekszik, amely több, mint Hollandia 19 százalékos hasonló mutatója. Az elmúlt években több program is készült a lakások teljes biztosítottságának az elérésére, de ezek idáig nem valósultak meg.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 4. 10:29
Bő másfél ideje nem volt már elérhető a Gerényi Gábor és egykoron Ungár Péter nevével fémjelzett lap...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?