Húsz évvel a rendszerváltás után is rendszeresen fizet hálapénzt a magyar beteg, és továbbra sem lát kivetnivalót ebben. A hálapénz elleni kezdeményezések tehát eddig nem vezettek sikerre - állapítja meg az Egészségügyi Gazdasági Szemlében megjelent tanulmány, melyet a Világgazdaság ismertet.
A kutatás szerint a betegek egyötöde fizet az orvosi viziteken átlagosan évi 16 900 forintot, csaknem fele a kórházi ellátás során pedig átlagosan évi 37 300 forintot. Az eredmények érdemben nem különböznek a két-három évente zajló kutatások konklúzióitól. Ez azt jelenti, hogy a hálapénzfizetés mint szokás nem változott jelentősen az utóbbi években.
A mostani kutatás egyik legfontosabb következtetésének a szerzők azt tartják, hogy a magyar lakosság még mindig meglehetősen toleráns a hálapénzzel szemben: a válaszadók több mint fele közömbösen vagy pozitívan ítélte meg a paraszolvenciát. Különösen igaz ez a fővárosiakra, a 65 év felettiekre és az alacsony iskolai végzettségűekre. A megkérdezettek több mint 60 százaléka egyetértett azzal az állítással, miszerint az egészségügyi dolgozóknak fizetett hálapénz elkerülhetetlen az egészségügy alulfinanszírozottsága miatt.
Az emberek hajlandók fizetni a több vagy jobb ellátás reményében, vagy ha úgy érzik, nem kapják meg azt az ellátást, ami várakozásaiknak megfelel. A "mi jár", valamint az "extra, több vagy jobb" azonban Magyarországon továbbra is homályos fogalmak. Ez pedig teret ad a hálapénz elterjedésének - vonják le a következtetést a kutatók.

Máris árstopot jelentett be az Allianz: hajlottak Nagy Márton kérésére, jövő júniusig nincs áremelés
Tavaly év végi árain kínálja majd a biztosításait az Allianz, miután Nagy Márton belengette a biztosítói árstopot a napokban.

Most érkezett az NGM rendkívüli bejelentése: befagyasztják az árakat, napokon belül jöhet a rendelet
Újabb ársapkát helyezett kilátásba Nagy Márton, ugyanis nem látszik a megegyezés a biztosítókkal a lakásbiztosítások díjaival kapcsolatban.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


