A szakértők szerint egyes modellek ára akár 25 százalékkal is emelkedhet.

Alapos frissítést kapott a Ford slágermodellje, a Kuga, amelyről a gyártó azt ígérte, 900 kilométert is meg tud tenni egy tankkal – és nem azért, mert 100 liter benzin fér bele. Elsőre, sőt másodjára is elég egyértelmű PR-dumának tűnt az állítás, így a teszthetet már csak azért is vártam, hogy megdöntsem a katalógusban álló mondatokat. Nos…
Tavaly igencsak gatyába rázták a Ford legkelendőbb modelljét, a Kugát, amely még ennek ellenére is megmaradt egy praktikus, sokak igényeire szabott autónak. A frissített Kuga új fényszórókat, és ezeket összekötő LED-csíkot kapott, és összességében az egész elejét újragondolták. A fényszórók amúgy nagyon jól szuperálnak, a szembejövőket sem vakítják telibe, a rendszer nagyon pontosan érzékeli, hogy mikor és honnan kell levenni a fényerőt.
Nagyobb, hangsúlyosabb lett az embléma, hátul pedig a modell neve feketére van fújva, nem krómszínű – hála égnek! Sokkal markánsabban, ütősebben néz ki, mint az elődök, és az új felszereltségi csomagja, az Active (ilyen volt a tesztautó is) további külső díszítőelemeket is tartalmaz, mint a fényezett műanyag elemek és az ezüstbetétes lökhárító. Sőt, ez a zöld fényezés is alapáras ebben a csomagban. Igen, pazarul néz ki, és nem kell érte külön fizetni – végre valaki nem a fehér-fekete alapszínekben gondolkodik.
Feltűnő lehet még a dupla cápauszony antenna, ami az esztétikai vetületeken felül a modern időket is szolgálja: az egyik fele a szokásos, rádió és GPS-vevő funkcióját látja el, a másik pedig – alusisakokat fel! – az 5G hálózat vevője, merthogy az agyba ültetett mikrocsipszek korára is felkészült a gyártó. Így a kocsiban sem lesz gyenge a jel a fejünkben.

Viccet félretéve, az 5G a biztos adatkapcsolatot szolgálja, így megbízhatóbb a valós idejű navigáció, és majd ha egyszer kiépül, akkor az okosinfrastruktúrával is kommunikálhat vele az autó – bár, mire Magyarországon ez széles körben elterjed, addigra már ez a Kuga sehol nem lesz.
Nem kell szűkölködn
A beltér élhető, visszafogott, elegéns, de talán egy kicsit sötét, de ezen segít az óriási napfénytető. És szerencsére elfelejtették a zongoralakkot, mint díszítőelem. Beülni kényelmes, a Kuga se nem túl alacsony, se nem túl magas. Óriási Ford-feature az ajtó élére kiugró védő műanyag, amint nyílik az ajtó!
Nagy tárolórekeszek, minőségérzetet erősítő anyagok és kényelmes ülés - ezzel találkozik a sofőr, na meg az új, 13,2 colos kijelzővel. A vezeték nélküli telefontöltőn keresni kell azt a pontot, ahol stabilan tölti a mobilt, nem dobálja el - de ez lehet, hogy csak a konkrét példány hibája volt. Az Apple CarPlay és az Android Auto vezeték nélkül hasít, az autó szoftverével sincsen semmi probléma, stabilan fut, nincs megakadás. A menürendszer nem bonyolult, könnyű kikapcsolni a táblafelismerő rendszert, ami hiába kötelező eleme már jó ideje az összes új autónak, még mindig idegesítő, főleg ha fals sebességhatárokat akar betartatni az éktelen pittyegéssel. De hangsúlyozom, ez nem a Ford hibája, minden egyes új autóban ilyen, az első dolga az embernek kikapcsolni.
Ugyanakkor fájó, hogy javarészt eltűntek a fizikai gombok. Így például a klímavezérlés és az ülésfűtés kapcsolója is a kijelzőre költözött. Fizikai gombokat csak a parkolássegítő, az indító gomb, a szélvédő párátlanítás, a hangerő, az üzemmód-választó és a kamera funkció kapott. Egyébként a 360 fokos kamerarendszer nagyon jól használható, szépen lehet manőverezni a nagytestű autóval. A tekerős menetirányválasztó még mindig nem a legbarátibb megoldás, sokkal praktikusabb lenne mondjuk egy kar, vagy külön gombokra tenni az egyes sebességeket.
A belső helykínálattal nincs probléma, hátul is kifejezetten nagy a hely, 180 centiméteres magassággal sem kell nyomorogni. 70:30 arányban osztva síneken lehet tologatni a hátsó ülőpadot, így extra csomagtér is nyerhető az alapból 412 literen felül, teljesen ledöntött ülésekkel pedig 1534 liter áll rendelkezésre.
JÓL JÖNNE 3,1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 107 405 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 66 220 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 67 312 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Hihetetlen fogyasztás, de hogyan?!
A Kugához nem lehet dízelmotort rendelni, de erre igazából nincs is szükség, legalábbis a gyártó állítása szerint az öntöltő hibrid változat egy tankkal 900 kilométert tud elmenni. Négyhengeres, 2,5 literes szívóbenzin motorral, illetve egy villanymotorral szerelték, valamint egy e-CVT váltóval. Ha valakinek ismerős, az ne lepődjön meg: a hibridrendszert ugyan a Ford gyártja, de a hibridek nagyágyúja, a Toyota licence alapján. Igazándiból ez is a tuti recept: ha nem tudsz olyat csinálni, mint a legjobbak, akkor csináld meg pontosan ugyanazt! Az akku 1,1 kWh kapacitású, nem vesz el külön helyet a csomagtérből.
A 180 lóerős rendszerteljesítményű Kuga nem lesz a versenypályák királya, de nem is erre való, hanem arra, hogy városi környezetben akár az utunk 60-65 százalékát is elektromos üzemmódban tegyük meg, sőt, főúton is képes hasonlóra. Így pedig csak városban használva 5-5,5 literes fogyasztás is elérhetó vele, a város-főút-m0 mixelésekor pedig 6,4-6,6 litert mutatott az autó. Azaz egy majdnem 1,8 tonnás, összkerekes, családi méretű SUV-val el lehet járni kisautós fogyasztással - na ez a nem mindegy!
Mibe kerül?
A sima benzines Kugát 13 610 000 forinttól lehet megrendelni a legalacsonyabb, Titanium felszereltségben. A hibrid (mint amilyen a tesztautónk is volt) legkevesebb 16 310 000 forintba kerül kedvezmények nélkül, ha pedig valaki plug-in hibridként akarja megvásárolni a Kugát, annak 19 300 000 forintot kell legkevesebb fizetnie. A mi tesztautónk szinte minden létező extrával 20,3 millió forintba kerül jelenleg.
A versenytársak közül a benzines Hyundai Tucson legkevesebb 12 099 000 forinttól indul, a hibrid verzió 15 149 000 forintba kerül legkevesebb, és a plug-in hibrid pedig 16 499 000 forinttól indul. A Kia Sportage indulóára benzinesben 10 299 000 forint, hibridben ugyanez 14 349 000, a plug-in hibrid változatért pedig legkevesebb 17 749 000 forintot kell fizetni. A Toyota RAV4 csak hibridben kapható, legkevesebb 15 840 000.
Összességében a Kuga praktikum és használhatóság tekintetében jó választás lehet, és nem okoz csalódást a fogyasztásával sem - nem sikerült megcáfolnom a katalógust. A minőségérzet megvan, de sportolni ne akarjunk vele. Racionális döntés lehet családdal is.

Továbbra is ezerrel pörög az autópiac, februárban sem volt lassulás: ezek a típusok a legkelendőbbek
A Carinfo adatai alapján 2025 februárjában minimálisan csökkent a frissen forgalomba helyezett autók száma a 2024 februári mennyiséghez képest.

Kiszivárgott, komoly taxidrágulás jöhet Budapesten: ekkora emelést kérnek a szervezetek a fővárostól
Tarifaemelésről egyeztetett a főváros több taxis szervezettel is, amelyek különböző mértékű emelésben gondolkodnak. A többség 27 százalékos díjemelést szeretne.

Váratlan meglepetés a magyar használtautó-piacon: erre még a legdrözsöltebb nepperek sem számítottak
Januárban olyan modellek is szerepeltek hölgyek által meghirdetett autók között, amik meglepetést okozhatnak azoknak, akik hajlamosak hinni a sztereotípiáknak.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Lakáskampány 2025: ezekre a vagyontárgyakra ne felejtsd el kiterjeszteni a biztosításod
A melléképületeket, a hőszivattyút és a nagyobb üvegfelüteteket is érdemes fedezeti körbe vonni - hívta fel a figyelmet az Allianz Hungária.
-
Dürer Park: Exkluzív lakások a Városliget szomszédságában (x)
A Dürer Park a Városliget és a zuglói villanegyed határán épül, ötvözve a történelmi örökséget a modern építészeti megoldásokkal és a fenntarthatósággal.
-
MVM Edison: Hogyan segítheti egy nagyvállalat a B2B startupokat? (x)
Az első nagy ügyfél megszerzése kulcsfontosságú a startupok számára.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


