Többfelé várható lezárás is a Budapesti Közlekedési Központ közlése szerint.

Drasztikus változást hozhat az új KRESZ: ez nemcsak az autósokat, hanem a gyalogosokat is érinti
Összhangot teremtenek a KRESZ, a gépjárművezető-képzés, az útügyi szabályok és a szankciórendszer között - írja a Közlekedésbiztonság. Egyszerűbb, érthetőbb lesz a KRESZ nyelvezete, egyértelműek és egységesek lesznek a közlekedési módok találkozására, együtt haladására vonatkozó szabályok. Indokolatlanul vészfékezni és túl lassan haladni is tilos lenne, a mentőtől 4 másodperces követési távolság tartandó - sorolják a terveket.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) és a szakfeladatokat ellátó KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft. (KTI) széleskörű szakmai, tudományos és társadalmi egyeztetés sorozat keretében készítik elő a közlekedési szabályrendszer átfogó megújítását, amelynek részeként egy új KRESZ is készül. A különböző szakértő testületekben több, mint 50 szervezet 105 szakértője vesz részt, a közlekedési tárca és a KTI szakemberei mellett a műszaki felsőoktatás, a mérnöki kamara, a kormányhivatalok, a rendőrség, a különböző szakmai-, érdekképviseleti szervek, a bíróságok, az ügyészségek, a közútkezelők, és más érintettek bevonásával zajlik a szabályrendszer előkészítése - írja a lap. A közlekedési szabályrendszerhez, kiemelten a KRESZ-hez már több, mint 550 javaslat fogalmazódott meg.
Korábban már bemutatták a gyalogosokra, a kerékpárosokra, a mikromobilitási eszközt használókra, valamint a motorkerékpárosokra vonatkozó szabályrendszer módosításával kapcsolatos elképzeléseket. Most a gépjárművel közlekedőkre vonatkozó lehetséges szabálymódosítások kerülnek napirendre. Olyan minden közlekedőt érintő kérdések kerültek terítékre, mint például, hogy miképpen változhatnak a különböző közlekedési terek használatának szabályai, a követési távolságra vonatkozó előírások, a sebességkorlátozás vagy egy másik jármű melletti elhaladás, előzés és az oldaltávolság-tartás szabályai.
Olyan KRESZ-t szeretnénk, mondta el egy háttérbeszélgetésen Dr. Kerékgyártó János, az ÉKM közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára, ami úgy növeli a közlekedésbiztonságot, hogy közben nem csökkenti a forgalom haladását, a közlekedési terek forgalomáteresztő képességét. Ugyanakkor azt is szeretnénk, hogy a KRESZ naprakész legyen, azaz épüljön bele azon új intézmények, jelenségek, technológiák szabályozása is, amelyek az utóbbi tíz-húsz-harminc évben megjelentek.
Kerékgyártó János hangsúlyozta: az ismertetett lehetséges változások még nem döntések, csak javaslatok. Ezekhez várják továbbra is az észrevételeket és a további javaslatokat.
Eddig megfogalmazott javaslatok a KRESZ megváltoztatásához:
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- konzisztenciát kívánnak teremteni a KRESZ, valamint a hozzá köthető képzési-, útügyi-, műszaki- és szankciórendszerek szabályozása között
- korszerűsítik a KRESZ nyelvezetét
- különösen fontos a gépjármű-közlekedés és más közlekedési módok találkozása esetére egyértelmű szabályokat alkotni.
- ahol előírás, a jövőben is rendelkeznie kell a járművezetőnek a vezetéshez szükséges jogosultsággal (vezetői engedéllyel) és járművezetésre képes állapotban legyen
- tilos lenne a jövőben is a jogosultsággal nem rendelkező vagy vezetésre alkalmatlan állapotban lévő személynek átadni a volánt.
- a járműveknek – ahol előírás – rendelkezniük kell érvényes forgalmi engedéllyel, észlelhetőnek kell lenni a hatósági jelzésüknek, műszaki és környezetvédelmi szempontból is meg kell felelniük az előírásoknak, nem rongálhatják az utakat és nem szennyezhetik a környezetet.
- a napi elinduláskor - ahogy ma is - minden járművezetőnek el kellene végeznie bizonyos rutin ellenőrzési feladatokat, melyhez az elképzelések szerint az új szabályozás új támpontokat, javaslatokat is megfogalmaz majd. Rögzítik, hogy a féket, a kormányt, a világítást pontosan hogyan kell elindulás előtt ellenőrizni.
- pontosítani tervezik a megkülönböztető és figyelmeztető jelzést használó járművekkel szembeni magatartási szabályokat
Megkülönböztető vagy figyelmeztető jelzést használó, valamint veszélyes anyagot szállító járművek esetén nagyobb követési távolságot kellene tartani, mint más járművektől.
- egyszerűsítenék a lakó-pihenő övezetekre vonatkozó rendelkezéseket: kerékpárok és rollerek kivételével ott gépjárművek és egyéb járművek csak célforgalomban közlekedhetnének, és a sebességük nem haladhatja majd meg a 20 km/h-
- vezetés közben továbbra is tilos lesz a mobiltelefon használata, de minden más technikai eszközé is, amelyek elvonhatják a járművezetők figyelmét a vezetéstől
- megtiltanának a veszélyes manővereket (kaszkadőr vezetést), mint pl. a driftelés
- bizonyos esetekben a ma érvényes sebességhatároknál magasabban állapítanák meg egyes járművek megengedett sebességét
Újdonság, hogy a jövőben az adott úttípusra általánosan előírtnál magasabb sebességgel is lehet majd közlekedni, amennyiben azt "sebességkorlátozást" jelző tábla engedi!
- tilos lesz az indokolatlan vészfékezés és az indokolatlan lassú közlekedés is
- részletesebben és egyértelműbben szabályoznák a szakértők a követés fogalmát és tartalmát: akkora követési távolságot kellene majd tartani, hogy az elöl haladó vészfékezése esetén is meg lehessen állni. Autópályán 2, lakott területen kívüli egyéb utakon egy másodperc lenne a követési távolság. A 3500 kg-ot vagy 7 métert meghaladó hosszúságú járművel lakott területen kívül mindenhol két másodperc lenne a követési távolság.
- a javaslatok szerint a jövőben az irányjelzést az irányváltoztatás megkezdése előtt legalább két másodperccel el kellene kezdeni, és a manőver végéig fenn kellene tartani. Ez alól lehetnek kivételek a rolleresek, kerékpárosok, illetve más járművezetők is, ha esetükben az útviszonyok miatt az nem lenne biztonságos. A kerékpárosok, rolleresek a karjelzés mellett használhatnának irányjelzőt, vagy akár a lábukkal is jelezhetnék irányváltási szándékukat. Ez ügyben még gyűjtik a javaslatokat.
- az új KRESZ figyelemfelhívás érdekében legalizálná a már ma is bevett gyakorlatnak számító rövid hangjelzést, dudálást és a fénykürt használatát - írta a lap.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


