A Budapesti Rendőr-főkapitányság folytatja az intenzív sebességmérést.
A Hyundai Motor Group dél-koreai autógyártó két évvel az építkezés elindítása után megkezdte az elektromos járművek gyártását az Egyesült Államok Georgia állambeli üzemében.
A Savannahtól mintegy 80 kilométerre, 2200 hektáros területen felépült gyár 8500 embernek ad munkát. A Hyundai több mint 7,6 milliárd dollárt fektetett az évi akár 300 ezer elektromos autót gyártó létesítménybe, amely akkumulátorokat is készít majd az autókhoz.
Az akkumulátorgyártásnak helyet adó létesítmény építése még nem fejeződött be. A cégnél az autógyártás az IONIQ 5 modellel kezdődött, amely az idei év első felében a legkelendőbb elektromos jármű volt a Tesla után az Egyesült Államokban.
A dél-koreai cég összesen 210 ezer 971 járművet értékesített az Egyesült Államokban a harmadik negyedévben, ami 5 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.