23 °C Budapest
Érett férfi ellenőrzi az új autó ajtaját, miközben a felesége és a fia a kereskedésben áll. Autót választó család a fiával a bemutatóteremben.

Rég megoldódott, amivel vádolják őket: reagáltak Nagy Márton razziájára az autókereskedők

2024. október 2. 19:02

Vasszigorral készül lecsapni a kormány az új autókat árusító kereskedőkre, ugyanis állításuk szerint megszaporodtak az olyan esetek, amikor azok "tisztességtelen felhasználási feltételeket" kötöttek ki az adásvételi szerződésekben. A Pénzcentrum két autóipari szakmai szervezetet kérdezett meg arról, mi lehet vajon a kormány célja, és arról is, hogy tényleg ekkora baj van-e a márkakereskedők hozzáállásával? Meglepő válaszokat kaptunk.

Rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el az új gépjárműveket értékesítő kereskedőknél Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter - erről ma a Pénzcentrum is beszámolt. A tárca szerint a vállalkozások "számtalan esetben alkalmaznak tisztességtelen általános szerződési feltételeket".

Nagy Márton kijelentette, hogy a fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivatalok hivatalból és a beérkezett fogyasztói megkeresések alapján egyaránt észlelték, hogy az új gépjárműveket értékesítő vállalkozások "számtalan esetben alkalmaznak tisztességtelen általános szerződési feltételeket."

A Pénzcentrum Knezsik Istvánt, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének, valamint Gablini Gábort, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnökét kérdezte a miniszter mai nyilatkozatáról. Arra voltunk kíváncsiak, valóban annyi eset van-e, mint a tárca állítja, és hogy mire számítanak most.

Nem keresték az importőröket, pedig korábban segítettek

Knezsik István, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke lapunknak azt mondta: nem lehet azt mondani, hogy nem lettek volna a miniszter által esetekből, de azért azt sem, hogy ezrével történnének ilyenek, vagy akár mindennapos lenne.

Azt nem fogom letagadni, hogy előfordultak olyan esetek, amiről most a kormány képviseletében a miniszter úr beszél. Előfordult, hogy egyedi rendeléseknél voltak olyanok, hogy a szerződéseket utólag módosították, csakhogy nagyjából két évvel ezelőtt nem csak a fogyasztóvédelem, mind pedig az ügyészség is alaposan utánanézett a dolgoknak. Az importőrök nevében bátran állíthatom, hogy azóta sem vevői oldalról, sem pedig az állam részéről nem érkezett felénk egyetlen olyan jelzés sem, hogy a kereskedők visszaéléseket csináltak volna. Amennyiben újra lennének ilyenek, akkor állunk rendelkezésbe segítséggel, amint azt a két évvel ezelőtti vizsgálatsorozatnál is megtettük, csakhogy most a miniszter úr bejelentését nem előzte meg semmilyen megkeresés, ami erre irányult volna

- fogalmazott az elnök.

Nem véletlenül módosítottak szerződéseket

Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke azt mondta a Pénzcentrum megkeresésére: korábban valóban előfordult, hogy utólag módosítottak a szerződéseken, csakhogy ennek sok esetben alapos gazdasági oka volt, ez pedig a covid és az orosz-ukrán háború miatt kitört gazdasági helyzet.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nagyjából másfél éve felismerte a szakma, hogy a helyzettel kezdeni kell valamit, és nem is fogom letagadni, hogy történtek visszaélések - de bőven nem akkora mértékben, mint amiről most a kormány beszél. Igen, voltak elszigetelt esetek, de szeretném, ha világosan látnánk: a szerződésmódosításokra már korábban is azért kellett néhány esetben sort keríteni, mert a forint folyamatos gyengülése, valamint az infláció nem várt nehézségek elé állította a kereskedőket

- fogalmazott az elnök. Hozzátette: számára egészen világos, hogy mit szeretne a kormány, de mint mondta, a képletből kifelejtettek egy fontos összetevőt.

A meglehetősen gyenge pénzügyi helyzeten buktak a kereskedők, buktak az importőrök és bukott a bank is sok esetben, de újra mondom, elszigetelt esetekről van szó. A kormány valószínűleg tényleg a családokat szeretné védeni azzal, hogy véget vet ennek a gyakorlatnak, de mintha elfelejtené, hogy a kereskedések maguk is sokszor családi vállalkozásként működnek

- tette még hozzá Gablini Gábor.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 10. csütörtök
Amália
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?