Elektromos autó feltöltődik árammal

Ez nem semmi: ezt kapják a szereplésért az olimpikonok, milliós meglepetés járhat nekik

MTI
2024. augusztus 17. 17:30

Személyre szabott elektromos autókkal jutalmazta a párizsi olimpián érmet szerző román sportolókat pénteken Ion Tiriac román üzletember, egykori teniszcsillag.

Sajtóbeszámoló szerint Tiriac veteránautó-gyűjteményének otthont adó bukaresti múzeumban tartott ünnepségen a sportolók egy-egy autót és aranyérmet vehettek át. Az eseményen Simona Halep jelenlegi és Ilie Nastase egykori román teniszező is jelen volt.

Tiriac beszédében elmondta: a gesztussal szeretné kimutatni tiszteletét és megjutalmazni azokat, akik Párizsban "reményt adtak", megmutatták, hogy a román sport jó úton van, és lassan-lassan visszaszerezheti egykori helyét. Úgy fogalmazott: a román sportolók által elért teljesítmény jóval több, mint amire sokan számítottak.

A milliárdos azon reményének is hangot adott, hogy a román állam több figyelmet szentel majd a sportnak, több pénzt fektet infrastruktúrába. Azt mondta, erről legutóbbi találkozásukkor Marcel Ciolacu kormányfő is biztosította. Az olimpikonok Hyundai Ioniq 5 márkájú gépkocsit vehettek át. Az idén bemutatott modellből az üzletember is megtartott egyet és aláíratta a sportolókkal. Azt mondta, ezt a veteránautó-múzeumban fogja őrizni, hogy láthassák a látogatók és emlékeztesse őket a 2024-es párizsi olimpián elért román sikerekre.

A News.ro beszámolója szerint 22 gépkocsit adtak át, az üzletember a negyedik helyen végzett Sabrina Maneca-Voinea tornászt is jutalmazta, a két érmet szerző sportolók pedig két gépkocsit kaptak. A járművek rendszáma személyre szabott, a sportolók neve szerepel rajta, míg az ajtókon az általuk elért helyezés látható. Románia kilenc érmet szerzett a párizsi olimpián, három aranyat, négy ezüstöt és két bronzot.

JÓL JÖNNE 2,6 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 584 927 forintot igényelnél 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 57 984 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,10 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 58 104 forintos törlesztőt (THM 13,20%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A 85 éves Ion Tiriac sikeres profi teniszező és jégkorongozó pályát futott be az 1960-70-es években. Utána sportmenedzserként olyan sportolók pályáját egyengette, mint Ilie Nastase vagy Boris Becker. Üzletemberként több európai országban is jelen van, ő az első román, aki felkerült a Forbes magazin által összeállított milliárdosok listájára.

Iskolakezdés 2024 felmérés

A Pénzcentrum oldalán rendszeresen végzünk nagymintás felméréseket, a mostani a 2024/2025-ös tanév legégetőbb kérdéseire adhat választ: miből teremtik elő a magyar szülők a pénzt az iskolakezdésre, hol milyen tanárokból van a legnagyobb hiány, mi a véleményük az oktatás színvonaláról és vajon jut-e még pénz idén különórára? Ha nevelsz általános iskolás vagy középiskolás gyermeket, kérünk, szánj 5-10 percet a kérdőívünk kitöltésére, ezzel is segíted a munkánkat, és azt, hogy valós képet kapjunk az ország helyzetéről.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Vállalkozást indítanál? Saját tőke nélkül is elindulhatsz, így vidd sikerre az ötleted

Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 11. szerda
Teodóra
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?