19 °C Budapest
Emberi elektromos autó keze a töltőállomáson. Környezetbarát fenntartható energia koncepció. EV jármű.

Hivatalos: több tízezer magyar bukja rendszámát, keményen fizethetnek

2024. augusztus 1. 08:05

Szeptember elsejétől zöld rendszámot kizárólag a tisztán elektromos és nulla emissziós gépjárművek kaphatnak, az 5P (külső töltésű) és az 5N (növelt hatótávolságú) környezetvédelmi osztályba sorolt járműveken 2026. november 30-ig le kell cserélni. Lezárul a zöld rendszámos luxusterepjárók kora.

2016. január elejétől a plug-in hibrid járművek jelentős, a zéró emissziós, azaz tisztán elektromos és hidrogén meghajtású gépjárművekkel megegyező mértékű kedvezményekben részesültek. Az eltelt nyolc év azonban vegyes tapasztalatokat hozott mind a technológia környezetvédelmi értékére, mind az ezt használó autókra vonatkozóan - írja ma reggeli közleményében az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Az Európai Számvevőszék az elmúlt években figyelemmel kísérte a közúton közlekedő külső töltésű, hibrid üzemű gépjárművek általános üzemeltetési gyakorlatát, valamint az ezzel összefüggő károsanyag-kibocsátási tapasztalatokat és megállapította: a hálózatról tölthető hibridek valós vezetési feltételek melletti kibocsátása átlagosan háromszorosa-ötszöröse a laboratóriumban mért kibocsátásnak. Mindez az ilyen autókban lévő belső égésű motorok vártnál gyakoribb és nagyobb mértékű használatával magyarázható.

Másrészről az elmúlt években nagyobb számban terjedtek el azok a járművek, amelyek az átlagos benzin, vagy dízelüzemű autóknál nagyobb belső égésű motorral rendelkeznek, de egy elektromos meghajtással kiegészítve úgy részesülhetnek a környezetkímélő, nulla kibocsátású autókkal megegyező mértékű kedvezményekben, hogy valójában lényegesen szennyezőbbek, mint az átlagos, fosszilis üzemanyagot használó járművek.

Tekintettel arra, hogy a plug-in hibrid technológia környezetvédelmi terhelése magasabb, mint a zéró kibocsátású járműveké, ráadásul lehetővé teszi, hogy zöld rendszámú luxusterepjárók élvezhessék a környezetkímélő autóknak járó kedvezményeket, az Építési és Közlekedési Minisztérium álláspontja szerint nem indokolt a zéró kibocsátású és plug-in hibrid járművek azonos mértékű kedvezményének fenntartása.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Magyar Közlöny 2024. július 31-i számában megjelent a Kormány 221/2024. (VII. 31.) Korm. rendelete a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról, valamint az építési és közlekedési miniszter 22/2024. (VII. 31.) ÉKM rendelete a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet módosításáról értelmében 2024. szeptember 1-jétől a zöld rendszámra kizárólag a tisztán elektromos és nulla emissziós gépjárművek lesznek jogosultak az első belföldi forgalomba helyezés során.

A kevésbé környezetkímélő tulajdonságokkal rendelkező – 5P (külső töltésű) és az 5N (növelt hatótávolságú) környezetvédelmi osztályba sorolt – hibrid elektromos járművekre eddig kiadott zöld rendszámtáblákat a tulajdonos kezdeményezésével legkésőbb 2026. november 30-ig le kell cserélni fehér alapszínű rendszámtáblára. A fentieknek megfelelően folyamatban van a zöld rendszámhoz kapcsolódó adókedvezmények felülvizsgálata is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében

72 csapat regisztrált arra a befektetői pitch versenyre, amelynek döntőjét augusztus 3-án rendezik Budapesten a IV. Mindset Meetup keretében.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 9. hétfő
Ádám
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?