Ötödikek vagyunk hátulról az egy főre jutó GDP-ben az uniós listán, és ha van is pénzünk, akkor se fogyasztunk annyit, mint más EU-s állampolgárok.

Folytatódik a szélmalomharc a kátyúk ellen: idén tízmilliárd forinttal foltoznák be a falusi utakat
Tízmilliárd forintból folytatódik országszerte a mellékutak állapotának javítása - közölte a Miniszterelnökség hétfőn. Azt írták, a kormány a Magyar Falu Program keretében idén is biztosította a forrást az alsóbbrendű utak helyreállítására. A Magyar Közút Zrt.-vel együttműködésben megkötött támogatási szerződés értelmében az összeg a közútkezelő rendelkezésére áll, így a munkálatok megkezdhetők.
Az összegből mintegy 132 kilométeren végeznek majd nagyfelületű burkolatjavítási munkálatokat a Magyar Közút Zrt. munkatársai szerte az ország vármegyéiben, összesen 65 helyszínen, amelynek során egy-egy útszakasz rossz állapotban lévő részeinek javítása történik lokálisan, nagy kiterjedésben - ismertette a Miniszterelnökség.
A tájékoztatás szerint a Magyar Falu Program 2019-es indulása óta, a falusi útalap keretében 4000 kilométernyi alsóbbrendű útszakasz újulhatott meg. Emellett a program hozzájárult a Magyar Közút Zrt. eszközparkjának fejlesztéséhez is, melynek során a társaság megduplázta saját gépeinek számát, melyekkel még nagyobb hatékonysággal tudja végezni az utak karbantartását.
A Magyar Falu Program egyik legfontosabb célja a kistelepülések közlekedési infrastruktúrájának fejlesztése, melynek része az alsóbbrendű utak állapotának javítása mellett a belterületi utcák, járdák, kerékpárutak építése, felújítása is. Mindezen célokra az elmúlt 5 év alatt, több mint 380 milliárd forintot fordított a kormány a Magyar Falu Program keretében - írta a Miniszterelnökség.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


