Nem csak az utast, hanem a sofőrt vagy még az üzembentartót is felelősségre vonhatják, ha nem kapcsolja be mindenki a biztonsági övet.

A kínai kereskedelmi minisztérium, valamint a külügyminisztérium kifogásolta és élesen bírálta az Európai Uniónak a kínai elektromos autógyártókra vonatkozó büntetővám-tervezetét, egyben ellenintézkedéseket ígért. Nem véletlen, hogy az EU-s intézkedés ellen még az európai autógyártók is felszólaltak.
"Peking fokozott figyelemmel fogja kísérni az európai fél további eljárását, és határozottan megtesz minden szükséges intézkedést a kínai vállalatok jogainak és érdekeinek védelmében" - jelentette be szerdán a kereskedelmi minisztérium szóvivője, hozzátéve, hogy Kína nagyon elégedetlen az Európai Unió magatartásával.
Az Európai Bizottság szerdán hozta nyilvánosságra a Kínából importált, teljesen elektromos autókra vonatkozó intézkedés-tervezetet, amely jelentős büntetővámokat vetne ki a Kínában gyártott elektromos járművekre, gyártónként eltérő mértékben. A kínai kereskedelmi minisztérium szerint a közzétett tervezetben szereplő álláspontnak nincs semmilyen ténybeli vagy jogi alapja. Szerintük a bizottság protekcionista magatartást tanúsít, amely feszültséget okoz, és megzavarja a járműipar globális ellátási láncát.
Lin Csien, a kínai külügyi tárca szóvivője szerdán úgy nyilatkozott, hogy az Európai Uniónak a kínai elektromos járművekre vonatkozó szubvencióellenes vizsgálata "tipikus protekcionizmus". Szerinte a kivetett vámok nemcsak a piacgazdasági elveket és a nemzetközi kereskedelmi szabályokat, hanem Európa saját érdekeit is sértik.
"Sürgetjük az Európai Uniót, hogy tegyen a szabad kereskedelem támogatásért, és a protekcionizmus elleni elkötelezettségének megfelelően működjön együtt velünk a két fél közötti átfogó gazdasági és kereskedelmi együttműködések fenntartása érdekében" - mondta Lin. Leszögezte, hogy a protekcionizmusnak nincs jövője, és a nyílt együttműködés a helyes út. "Kína minden szükséges intézkedést meg fog tenni, hogy határozottan megvédje törvényes jogait és érdekeit" - jelentette ki.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az uniós vámok tervét Kínán kívül többen is bírálták: szerdán több német autógyártó kifogásolta a tervet. Nyilatkozataikban egyebek közt jelezték, hogy "a protekcionizmus veszéllyel jár", és "egy ilyen döntés negatív hatásai felülmúlnák a lehetséges előnyöket". Nagy Márton magyar nemzetgazdasági miniszter szerdán közleményben tájékoztatott arról, hogy a magyar kormány nem ért egyet a büntetővámokkal. Hangsúlyozta, hogy a protekcionizmus nem megoldás, helyette együttműködésre és szabad piaci versenyre van szükség.
Nem lesz egyszerű menet
A tegnapi napon az Európai Bizottság megállapította, hogy az akkumulátoros elektromos járművek értéklánca Kínában tisztességtelen támogatásokból részesül, ami veszélyt jelent az uniós BEV-gyártókra. Brüsszel ezért a legnagyobb kínai cégekre büntetővámokat vet ki. Sokan azért lobbiznak, hogy az akkumulátorgyártók esetében is tegyen hasonló lépést az EU. Az ügy pedig a magyar autósokat is rendkívüli mértékben érinti, hiszen egyre többen vásárolnak elektromos autót, és bár a BYD még elég új szereplő hazánkban, az "egyelőre" kedvező árai biztosan soka leendő hazai tulajnak felkeltik az érteklődését.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


