Az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési Bizottsága leszavazta azt a törvénymódosító javaslatot, amely munkaszüneti nappá nyilvánította volna december 24-ét.
A jelenleg kiadott zöld rendszámok több mint 40 százalékát vissza kellene vonni, ha elfogadják a kormány legújabb tervezetét, amely megvonná a különleges rendszámot és az azzal járó kedvezményeket a plug-in hibrid, illetve a hatótávnövelt elektromos autóktól. A Belügyminisztérium adatai szerint május végéig több mint 41 ezer ilyen autó kapott zöld rendszámot Magyarországon. A cserét a tervek szerint 2026. novemberéig kellene végrehajtani, vélhetően a műszaki vizsgán kerülne rá sor legkésőbb.
Szerdán jelent meg az a törvényjavaslat, amely elvenné a zöld rendszámot a plug-in hibrid autóktól. A tervezet szerint szeptember elsejétől nem lehet ilyen járművet zöld rendszámmal forgalomba helyezni Magyarországon, 2026. november 30-áig pedig a már kiadott rendszámtáblákat is le kell cserélni - erre minden bizonnyal legkésőbb a műszaki vizsgánál kerülhet sor.
A lépés nem meglepő, tavasszal az Építési és Közlekedési Minisztérium a Pénzcentrumnak megerősítette: nem tettek le a régóta belengetett szigorításról. Lázár János minisztériuma azt közölte akkor, a szabályok felülvizsgálata "társadalmi elvárás".
Sok esetben olyan gépjárművek közlekednek zöld rendszámmal, és részesülnek egy tisztán elektromos, így nulla kibocsátású autóhoz hasonló mértékű kedvezményekben, amelyek nagyobb belsőégésű motorral rendelkeznek, mint egy átlagos benzin-, vagy dízelüzemű autó
- írták akkor.
A zöld rendszámmal együtt a külső töltésű hibrid autók elveszítenék a különleges kedvezményeket is, mint az (egyre kevesebb településen elérhető) ingyenes parkolás, valamint regisztrációs adót, teljesítményarányos gépjárműadót, vállalkozások esetében cégautóadót, és az adásvételkor vagyonszerzési illetéket is kellene fizetni utánuk a tulajdonosoknak.
Több tízezer rendszámot vonhatnak be
Ha átmegy a javaslat, akkor több tízezer zöld rendszámot kell majd "hagyományos" fehérre cserélni. A tervezet szerint
az 5N vagy 5P környezetvédelmi osztályba sorolt gépkocsikról kell levenni a zöld rendszámot.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Tehát a szigorításba bevonnák az úgynevezett hatótávnövelővel (azaz range extenderrel, egy kisebb motorral, amely nem hajt, csak áramot fejleszt az akkuba) ellátott villanyautókat is, ezek vannak az 5N kategóriában.
A Belügyminisztértium adatai szerint a fenti két kategóriában május legvégéig összesen 41 218 zöld rendszám lett kiadva. Magyarul legalább ennyi rendszámtáblát kell lecserélni a következő bő 2 évben. Ez a kiadott zöld rendszámok több mint 40 százaléka.
Címlapkép: Szigetváry Zsolt, MTI/MTVA
Te mit gondolsz a saját márkás termékekről?
A következő hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni egyetem közös, nagymintás felmérést végez, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről. Az alábbiakban arra szeretnénk megkérni, hogy töltsd ki a kérdőívet, ezzel segítve munkánkat. Köszönjük!
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.