19 °C Budapest
Budapest, 2024. május 8.A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j) fogadja Hszi Csin-ping kínai elnököt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtéren 2024. május 8-án.MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Egyre több magyar választja ezeket a kínai autókat: mi lesz itt, ha Hszi Csin-ping bejelenti az új gyárat?

2024. május 9. 10:03

A kínai márkák az EU autópiacának 11 százalékát fogják kitenni 2024-ben a várakozások szerint, ami 2027-re elérheti a 20 százalékot is. Magyarországon is egyre nagyobb a mozgolódás, az MG ebben az évben már több nagy európai gyártót is megelőzött a forgalomba helyezések tekintetében, a BYD pedig még csak most kezd felfutni.

A kínai autóipar egyre nagyobb nyomulásba kezdett, mint a Pénzcentrum is beszámolt róla, márciusban már világszerte minden harmadik eladott személyautó valamelyik kínai gyártó terméke volt - a 8,15 millió eladott autóból kb. 2,7 millió abban a hónapban

Az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség korábbi jelentése szerint a Kínában gyártott elektromos járművek az idén az európai EV-eladások több mint negyedét teszik majd ki, és az ország részesedése több mint 5 százalékkal nő az egy évvel korábbihoz képest. Az EU-ban 2023-ban eladott elektromos autók mintegy 19,5 százaléka Kínából származott, a franciaországi és spanyolországi eladások közel egyharmadát az ázsiai országból szállított járművek tették ki. Ugyanakkor ebben benne vannak például a Kínában gyártott Teslák is, visziont a kínai márkák önmagukban a régió piacának 11 százalékát fogják kitenni 2024-ben a várakozások szerint, ami 2027-re elérheti a 20 százalékot is.

Az Európai Bizottság többek között vizsgálja már a kínai elektromosjármű-gyártóknak nyújtott állami támogatásokat, hogy kiderüljön, tisztességtelenül alákínálnak-e a az európai vállalatoknak. A Kínából szállított, de nem kínai márkák, mint például a Tesla és a BMW is érintettek lehetnek a folyamatban lévő támogatási vizsgálatban.

A szövetség szerint a jelenlegi 10 százalékról legalább 25 százalékra kellene emelni a vámokat, hogy a Kínából származó középkategóriás elektromos autók drágábbak legyenek, mint az uniós megfelelőik - bár a kompakt SUV-k és a nagyobb autók továbbra is valamivel olcsóbbak maradnának. A szakpolitikai csoport szerint azonban ehhez az is szükséges lenne, hogy Európa önellátóbbá váljon az akkumulátorcellák gyártása terén.

Újabb üzemről állapodhatnak meg Hszi Csin-ping kínai elnökkel

A lehetséges vámokra válaszul a Tesla például németországi üzemét tervezi bővíteni. A BYD már bejelentette a szegedi gyárépítését, egy másik kínai üzem, a Great Wall Motors pedig állítólag Pécs mellett szeretne autógyárat építeni - ezt a napokban akár be is jelentheti az épp Magyarországon tartózkodó Hszi Csin-ping kínai elnök.

A vámok céljának az kell lennie, hogy az EV-ellátási láncokat lokalizálják Európában, miközben felgyorsítják az elektrifikálási törekvéseket, hogy az átállás teljes gazdasági és éghajlati előnyeit ki lehessen használni

- áll az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség jelentésében.

Ekkora a részesedés Magyarországon

Hazánkban immáron több nagy kínai autómárka is jelen van, modelljeiket a Pénzcentrum is tesztelte, ezeket alább találod:

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Most pedig megnéztük, hogy a forgalomba helyezési adatok alapján a kínai márkák mekkora szeletet harapnak ki a hazai autópiacból. A január áprilisi időszakban a legnagyobb itthon jelenlévő kínai autómárka az MG volt, amely 2024-ben eddig 592 darab autót helyezett forgalomba, 37 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - derült ki a Datahouse friss adataiból. A márka piaci részesedése így ebben az évben 1,41 százalékos Magyarországon, előzve olyan nagy európai márkákat, mint a Fiat, a Citroen, a Seat, de a Mazda és a Honda is mögöttük van a sorban. A kínaiak által felélesztett, eredetileg brit márka tavaly 1528 forgalomba helyezéssel zárt, piaci részesedése hasonló volt, mint az idei első 4 hónapban.

A másik nagy kínai márka, a BYD tavaly októberben mutatkozott be hivatalosan Magyarországon, így érthető módon 2023-ban még nemigen voltak eladásaik. A hazánkban csak elektromos autókat forgalmazó vállalat számait így csak az idei első 4 hónap tekintetében vizsgáltuk meg - egyébként Kínában például vannak plug-in hibrid modelljeik is, összességében ők a világ legnagyobb "konnektoros autó" értékesítői. 2024. első négy hónapjában 261 autót helyeztek forgalomba, ami 0,6 százalékos részesedést jelent a teljes hazai autópiacból, viszont érdemes megjegyezni, hogy az elektromos autók körében ez az arány jóval nagyobb lehet - csak a Datahouse adatbázisa ilyen szempontból nem vizsgálja az egyes gyártókat. A BYD így több autót helyezett forgalomba 2024-ben mint a Mitsubishi vagy a Mini.

Tehát összességében a legnagyobb kínai márkák kb. 2 százalékos részt haraptak a hazai autópiacból az év első 4 hónapjában.

Az itthon kevésbé ismert márkák közül a cserélhető akkus technológiájáról ismert NIO autóiból tavaly 11 darab állt forgalomba Magyarországon, 2024-ben pedig április végéig egy sem. A DFSK, azaz a Dongfeng Sokon Automobile autóiból tavaly 43 érkezett, ebben az évben pedig 5. A Geely személyautóiból tavaly összesen kettőt helyeztek forgalomba, 2024. első négy hónapjában pedig semennyi.

Címlapkép: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
Meglepő dolgokat rejt egy kamasz naplója 2024-ben: less bele, a te gyereked is érintett!

Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.

Egyedülálló zenés activityt fejlesztett a magyar gyógypedagógus  (x)

Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.

Ez a superfood lehet a foci Eb nagy slágere (x)

Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 31. péntek
Angéla, Petronella
22. hét
Május 31.
A Testvérek Napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Árfolyamok!
A legfontosabb magyar és nemzetközi részvény és devizaárfolyamok ÉLŐBEN!
Most nem