Visszafogott forgalommal indult 2026 januárja a magyar autópiacon: a forgalomba helyezett személyautók száma elmaradt az egy évvel korábbitól.
Friss hírek a halálos ralibalesetről: két gyerek is a sérültek között, egyikük életveszélyes állapotban
Egy gyermeket súlyos, életveszélyes, egy embert súlyos, hat embert - köztük egy gyermeket - könnyebb sérülések miatt vitték helyszíni ellátás után kórházba a mentők az Esztergom-Nyerges Rallyn történt baleset után. A szervezők baleset előtt pár órával azt írták, olaj került a pályára.
Mint a Pénzcentrum is beszámolt róla, többen meghaltak és többen megsérültek, amikor az Esztergom-Nyerges Rallyn egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott. Országos Mentőszolgálat Főigazgatósága vasárnap délután arról tájékoztatta az MTI-t, hogy négy ember életét már nem lehetett megmenteni.
A mentők szerint egy gyermeket súlyos, életveszélyes, egy embert súlyos, hat embert - köztük egy gyermeket - könnyebb sérülések miatt vitték helyszíni ellátás után kórházba. A baleset helyszínére nyolc mentőautó és négy mentőhelikopter érkezett.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a raliversenyen részt vevő egyik jármű eddig tisztázatlan okból sodródott le az útról Lábatlan és Bajót között. Az m1 helyszíni tudósítása szerint mentőhelikopterek, mentőautók és egyéb egységek érkeztek a helyszínre. Azt, hogy a nézők álltak-e rossz helyen vagy pontosan mi történt, még nem lehet tudni. A versenyt azonnal leállították, zajlik a helyszínelés és az eset vizsgálata - hangzott el az m1 Híradójában.
A versenyt rendező Arrabona Rally Club először rövid közleményt adott ki közösségi oldalán, amelyből kiderült, hogy a verseny Lábatlan-Bajna szakaszán történt baleset miatt az 11. Esztergom-Nyerges Rallyt félbeszakítják. Később közzétették az ORB2, az ORB3 és a Historic szezonnyitójának leállításáról szóló felügyelő testületi határozatot is. A baleset előtt pár órával azt írták, olaj került a pályára.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Címlapkép: Bodnár Boglárka, MTI/MTVA
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







