A fővárosban telepített traffiboxok januárban összesen 437 gyorshajtót rögzítettek négy budapesti kerületben.
Nem tilos, de bolond, aki így ül kocsiba Magyarországon: ilyen csúnya baleset lehet a vége + VIDEÓ
Rendesen megfordult egy autó az M3-ason, a közútkezelő szerint nyári gumival lehetett a sofőr a sónedves úton, ebből lett a baj.
Hivatalos Facebook-oldalán osztott meg videót a Magyar Koncessziós Infrastruktúra-Fejlesztő Zrt. (MKIF), aminek tanúsága szerint egy autós a sónedves M3-ason rendes piruettet nyomott. A bejegyzés szerint a sofőr vélhetően nyári gumival közlekedhetett. Az MKIF jelzi is, folyamatosan tapasztalják, hogy sokan vannak az utakon, akik még mindig nem cserélték le a nyári gumit télire.
Az üzemeltető azt is közzétette, hogy a vétkes autós szalagkorlát sérülést okozott, viszont erről nem értesített senkit. Ez pedig azért gond, mert ezzel a többiek biztonságát is kockáztatta, mert így az MKIF nem tudott rögvest javításhoz kezdeni.
Jó tanácsaik pedig a következők:
- aki még nem tette, a lehető leghamarabb váltson téli gumira!
- csak úgy indulj el, ha a szélvdő teljes egészén kilátsz!
- ha elkezd párásodni az ablak, azonnal kapcsolj klímát, hogy kiláss!
- az aktuális út-és látási viszonyoknak megfelelően kapcsolj lámpát az autón!
- jóval az indulás előtt tervezd meg az utadat!
- csökkentsd a sebességet!
- növeld a követési távolságot!
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







