Eljött a filléres, elektromos népautók kora? Új kínai márka tört be Magyarországra, megszereztük az árlistáit

Eljött a filléres, elektromos népautók kora? Új kínai márka tört be Magyarországra, megszereztük az árlistáit

2023. október 17. 14:46

Bemutatták Magyarországon a kínai BYD autóit, a Pénzcentrum is ott volt az eseményen. A márka két kereskedésben startol el hazánkban. Mutatjuk, mennyibe kerülnek a gyártó modelljei hivatalosan itthon, és mi tartozik az alapfelszereltségekbe.

Bemutatták Magyarországon a kínai BYD modelljeit: a márka két kereskedéssel startol el hazánkban, az egyik parnerük a Duna Autó a III. kerületben, a másik pedig az Auto Wallis a IX. kerületben, egyelőre ezen a két helyen lehet megvásárolni a gyártó három modelljét.

A Pénzcentrum is ott volt a sajtóbemutatón, ahol közelebbről is megismerkedhettünk a városi kisautók között induló Dolphin nevű modellel, az ATTO 3-al, ami egy elektromos kompakt SUV, és a csúcsmodell Seal-el is. Ezen az eseményen ismertették a hivatalos hazai listaárakat is.

Itt a filléres városi kisautó?

A Dolphin 60,4 kWh-s, LFP szerkezetű Blade akkumulátorral és 427 km-es hatótávolsággal (WLTP) érkezik meg Magyarországra a negyedik negyedévben. Később kapható lesz itthon a 44,9 kWh-s változat is, várhatóan 340 km-es WLTP ciklus szerinti hatótávval (az Active kivitelben) és 310 km-ressek a Boost verzióban. Az autó a a márka e-Platform 3.0 nevű padlólemezét használja, az erre épülő 8 az egyben felépítésű elektromos hajtáslánc egy egységbe tömöríti a járműszabályozás és az akkuirányítás elektronikáit, a teljesítményelektronikákat, a villanymotort, annak kontrollerét, az erőátvitelt, az áramátalakítót, és a fedélzeti töltőt is. A rendszer összhatásfoka eléri a 89%-ot.

Itt az autóhitel kalkulátor: találd meg a legjöbb banki ajánlatot!

Az autó 4,290 mm hosszú, 1,770 mm széles, tengelytávja 2,700 mm. Méreteiben nagyjából a Dacia Sanderohoz hasonlítható. A 345 liter alapméretű csomagtartó 1,310 literesre bővíthető, az utastérben 20 rekesz kapott helyet, lehet hova pakolni. A kiállított bemutatódarab beltere a lilás-rózsaszín dizájnnal érkezett, vannak benne érdekes megoldások az tény, de összességében elég igényesnek tűnt az összeszerelés és az anyagminőség is.

És akkor az árak:

  • Active: 44.9 kWh-s akkumulátor, 70 kW (95 LE) teljesítményű villanymotorral. Ez a változat váltóárammal legfeljebb 7 kW teljesítménnyel tölthető, egyenárammal pedig 60 kW töltőteljesítmény felvételére képes. Alapára: 10 978 900 Ft
  • Boost: 44.9 kWh-s akkumulátor, 130 kW (176 LE) teljesítményű villanymotorral. Az Active szinthez viszonyított többletfelszereltség: 17 colos keréktárcsák és multilink hátsó felfüggesztés. Alapára: 11 801 900 Ft
  • Comfort: 60.4 kWh-s akkumulátor, 150 kW (204 LE) teljesítményű villanymotorral. Hatótávolság 427 km, fogyasztás 15.9 kWh/100 km. Maximális töltőteljesítmény 88 kW (30-ról 80%-ra 29 perc alatt), a váltóáramú töltés csúcsteljesítménye 11 kW.  Alapára: 12 624 900 Ft
  • Design: technikai jellemzői azonosak a Comfortéval, de többlete a panorámatető, a V2L képesség, a sötétített hátsó ablakok, és a vezeték nélküli telefontöltő. Alapára: 13 448 900 Ft

14 millió alatt startol az SUV

A márka kompakt SUV-je, az ATTO 3 két csomagban (Comfort és Design) lesz elérhető Magyarországon. A 60,48 kWh kapacitású BYD Blade akkumulátor 420 km-es hatótávolsággal bír a gyártó szerint (WLTP vegyes). A 4,455 mm hosszú, 2,050 mm széles ATTO 3 tengelytávja 2,720 mm. Háromfázisú töltési teljesítménye 11 kW, ugyanakkor 150 kW-os egyenáramú gyorstöltéssel akkumulátora mindössze 29 perc alatt 30%-ról 80%-ra tölthető. A villanymotorja 204 lóerő teljesítményű.

Az utastéri formák tervezésénél az edzőtermek hangulata nyújtott inspirációt, így például a belső kilincsek formáit a súlyzók vonalai, a sebességváltó választókarjáét a kettlebell súlyok, a szellőzőkét pedig a súlytárcsák ihlették

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

- így írják le a sajtóanyagban a belteret, és hát, a fotók magukért beszélnek. Az ötüléses utastér kényelmes vonalú üléseinek burkolata vegán bőr, a fűthető elsők közül a vezetőé hat-, az utasé négy irányban állítható elektromosan. 

A Comfort csomagban nincs benne többek között az elforgatható érintőképernyő (csak vízszintesen áll a téglalap a központi egységben, és 15,6 col helyett csak 12,8 átmérőjű), ezen kívül motorikusan, hatótáv tekintetében és töltési sebességben sem különbözik a drágább változattól. Ennek az alapára 13 997 900 forint. Ha valaki a Design csomagot választaná a forgatható, nagyobbik kijelzővel, annak 14 820 900 forintot kell érte fizetnie.

20 milliós csúcsmodell is érkezik

Bemutatkozott a csúcsmodell Seal is, amely egy sportos szedán, kétféle nagyteljesítményű hajtáslánc választható, a WLTP szerinti hatótávolság elérheti az 570 km-t a gyártó szerint. Az alapáras váltóáramú töltő teljesítménye 11 kW, az egyenáramú töltés csúcsa pedig 150 kW. A kétféle felszereltséggel (Design és Excellence) elérhető a Seal, mindkettő akkumulátora 82,5 kWh-s

  • A Design kivitel egymotoros és hátsókerék-hajtású, 230 kW (313 LE) teljesítménnyel, és 5.9 másodperces 0-100 km/h-s gyorsulási szintidővel. Hatótávolsága (WLTP vegyes) 570 km. Alapára 18 114 900 forint.
  • Az Excellence-AWD két - egy első és egy hátsó - villanymotorral van felszerelve, így összességében 530 lóerő a teljesítménye, így mindössze 3,8 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/h-ra, hatótávolsága pedig 520 km (WLTP vegyes). Ennek a verziónak az alapára 19 212 900 forint lesz Magyarországon.

Az autó háromfázisú fedélzeti töltője alapesetben 11 kW teljesítményű, a rendszer egyenáramú gyorstöltéssel 150 kW felvételére képes. Ekkora töltőteljesítménnyel az akku mindössze 26 perc alatt 30-ról 80%-ra tölthető. A hátsó csomagtartója 400 literes, és az orrában is kialakítottak egy 53 literes rekeszt, utasterében pedig több mint 20 pakolóhely várja az úti holmikat. Alapfelszereltség az elforgatható, 15,6 colos középső képernyő, illetve olyan vezetésasszisztens-rendszerek is, mint a ráfutásos ütközésre figyelmeztető elektronika, az automata vészfék, a hátsó ütközésre figyelmeztető rendszer, a hátsó keresztirányú forgalomfigyelő, az aktív sávtartó, a sávváltást segítő asszisztens, és a sávelhagyás-gátló is. Az adaptív sebességtartó, a 360 fokos panorámakamera, a holttérfigyelő, az ESP, a kipörgésgátló, a lejtmenetvezérlő.

A BYD minden autójára az alábbi jótállások vonatkoznak:

  • Általános járműgarancia: 6 év vagy 150,000 km  
  • Akkumulátor: 8 év vagy 200,000 km
  • Karosszéria (átrozsdásodás elleni garancia): 12 év

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 11. péntek
Nóra, Lili
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. július 11. 20:29