A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,53 pontos, 0,01 százalékos emelkedéssel 101 380,77 ponton, új történelmi csúcson zárta a hetet.

Elárasztják a magyar utcákat a roncsautók? Aggódnak a bontósok, káosz van az új rendelet nyomán
A bontósok szerint teljesíthetetlenek a feltételek, így nem írtak alá. Csak az az alkatrész lehet az övék, amire nem tart igényt a Mol hulladékkezelő cége.
Az autóbontók kétharmada nem szerződött azzal a céggel, mely a hulladék elszállításáért felügyel, vagyis egyelőre sokkal nehezebb bárhova is elvinni a roncsautókat, lehet, hogy senki sem veszi át - erről ír a Szabad Európa. Azt is hozzáteszik, hogy a július elsejétől élő koncessziós rendszer ellentmondásai az autóbontók esetében domborodik ki leginkább.
A szabályváltozással a roncsautók is a Mol hulladékkezelő cégének tulajdonosai. Ez a bontókra úgy vonatkozik, hogy bár megvehetik a roncsautókat, de csak azokat az alkatrészeket szerelhetik ki belőle, amire nem tart igény a fővállalkozó. A Szabad Európáának sok bontós úgy nyilatkozott: a Mol teljesíthetetlen feltételeket szabott, ezért a bontósok java része alá sem írta az alvállalkozói szerződést.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


