A kőfelverődés az egyik leggyakoribb kiváltó oka a szélvédőhöz kapcsolódó káreseményeknek.

Alig látszik meg a magyar közutakon az elmúlt évek útfelújítási hulláma, 2022-ben minden második kilométer rossz vagy nem megfelelő állapotú volt, amin a tavaly elrendelt állami beruházási stop sem segít - írja a VG. A Magyar Közút szerint a romlási folyamat megállítható lett, a javulás folyamatos.
A közútkezelő minden évben osztályozza a hazai útminőséget nyomvályúmélyedés, egyenletlenség, teherbírás és burkolatállapot szerint jó, megfelelő, tűrhető, nem megfelelő és rossz kategóriába sorolva. Míg a nyomvályúmélyedés és egyenletlenség terén határozott javulás látható évtizedes viszonylatban, addig a burkolatállapot esetén már nem ilyen derűs a kép - írják. Persze, attól függ, mihez képst: 2013-ban még 60 százalék volt a rossz és nem megfelelő állapotú utak aránya Magyarországon, a jó és megfelelő minősítést közúthálózat mindössze 8,6, illetve 6,1 százaléka kapott. Tavaly a teljes hálózat 33,4 százaléka kapta meg ezt a két osztályzatot. Az utolsó, tehát rossz kategóriába már „csak” 40 százalékot soroltak, míg 2013-ban ez a szám 48 volt.
A Magyar Közút a lap érdeklődésére azt közölte, hogy 2010 óta 6000 kilométer útfelújítás volt Magyarországon, aminek köszönhetően szerintük a leromlási folyamat "csökkenthető, megállítható lett”. Azt azonban nem lehet tudni, hogy hány km-t kellene évente megújítani a minőségi javuláshoz, ami az idén biztosan lassulni fog az állami beruházási stop miatt - írja a lap. Egyelőre az előkészítés, tervezés alatt álló projektek folytatása csak külön hazai vagy európai uniós források biztosítása esetén lehetséges.
Az állami beruházási stop áldozata lett tavaly a jelentős tranzitforgalmat bonyolító 52-es út mellett több kisebb útszakasz rekonstrukciója, ami azért probléma mert ezeknek a fejlesztéseknek az elmaradása nemcsak az életminőséget, hanem a munkaerő mobilitását is hátrányosan érinti - írják. A Magyar Közút saját forrásból is végez útfelújításokat, ismertetésük szerint az idén 9 projekt indult el és fejeződött be, ami 12 kilométernyi út felújítását érintette, és kivitelezés alatt van további 51 projekt, amelyben csaknem 146 kilométernyi út felújítása valósul meg, 47 milliárd forint értékben. Idén a Közút is szűkebb keretből gazdálkodhat és az útfelújításokon túl üzemeltetési és fenntartási feladatokat is finanszírozniuk kell.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


