A kőfelverődés az egyik leggyakoribb kiváltó oka a szélvédőhöz kapcsolódó káreseményeknek.

A hétvégén, az M1-en bekövetkezett tömegszerencsétlenség után már megérkeztek a biztosítókhoz az első kárigények. A szombati tömegkatasztrófa károsultjainak bejelentéseit több társaság is soron kívüli ügyintézésben kezeli - írja a MABISZ a Pénzcentrumhoz eljuttatott közleményében.
A hétvégén, az M1-en bekövetkezett tömegszerencsétlenség után már megérkeztek a biztosítókhoz az első kárigények. Az egyik társaságnál egy cascora történő bejelentés nyomán már az érintett gépjármű kárszemléje is lezajlott. A biztosítónál úgy ítélik meg, hogy pár napon belül megtörténhet a totálkár kifizetése is.
Egy másik társasághoz ugyancsak érkezett casco szerződés alapján kárbejelentés. Itt egyelőre még nem történhetett meg a kárszemlézés, mivel a személygépkocsikat a rendőrség egy lezárt telephelyen tárolja. Azonban ennél a társaságnál is gyorsított, soron kívüli eljárást ígérnek a károk rendezésében. A MABISZ a teendők ügyében felvette a kapcsolatot a rendőrséggel, amely a további eljárás menetéről közleményben tájékoztatja a nyilvánosságot.
A leggyorsabban azok számíthatnak teljes kárrendezésre, akik rendelkeznek casco szerződéssel. Ők ahhoz a biztosítóhoz fordulhatnak, amellyel a szerződést megkötötték. A baleset sérültjei, illetve a gépjárművek üzemben tartói a károsult jármű felelősség biztosítójánál, illetve a MABISZ-nál jelenthetik be igényeiket. A társaságok arra is felhívják a figyelmet, hogy a tömegkatasztrófa minden érintettjének érdemes végig gondolnia, nem rendelkezik-e olyan egyéb – baleset vagy valamilyen kiegészítő – biztosítással, amely az adott esetben térít. Akik nem, azok is számíthatnak arra, hogy a hazai biztosítói közösség - saját, a tömeges kárrendezésre vonatkozó belső szabályozása keretében - az adott élethelyzetben lényegi segítséget nyújtó, jogcím nélküli előleget fizet. A végleges kárrendezésnél ezzel attól függően kell majd elszámolni, hogy megállapítható-e vagy sem az érintett részbeni, illetve teljes felelőssége a keletkezett károkért.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


