Mintegy kétezer teherautó és kamion vonulhat az M3-as autópálya felől az Árpád hídon át Budára.
Trükköző kutasokra csaptak le a hatóságok: így adták el olcsóbban a benzint kenőpénzért, lebuktak
Kenőpénzért külföldi rendszámú autósok is hatósági áron tankolhattak egy mosonmagyaróvári benzinkúton. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal hétfőn csapott le rájuk - írja az rtl.hu. Összesen több mint 400 esetről tudnak, ezalatt csaknem 18.000 liter gázolajat adtak el törvénytelenül a kutasok.
A NAV szerint a főnökeik mindenről tudtak. A benzinkúthálózat elítélte a visszaélést.
Szintén hétfői eset volt, hogy egy komáromi benzinkútnál trükközött egy férfi. Miután végzett a tankolással, átadta a kutasnak az autó forgalmi engedélyét, majd fizetett. A kúton dolgozó férfinak ekkor lett gyanús a helyzet. Kiment a gépkocsihoz, és látta, hogy a járműre a rendszám gyorskötözővel van felrögzítve, ekkor értesítette a rendőrséget. Akkor a komáromi egyenruhások megállapították, hogy az autó szlovák hatósági jelzésű, a 49 éves érsekújvári férfi azonban egy másik járműhöz tartozó, magyar rendszámot tett rá. Mindezt azért, hogy olcsóbban tankolhasson.
A NAV pedig egy trükköző kutat leplezett le a hét elején, ahol hatósági áron adtak el benzint külföldi rendszámú autósoknak kenőpénzért. A hatósági áras benzin szabályozás vonzza a csalókat.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








