Vegyesen alakult a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Bár most valamelyest csökkennek az üzemanyagok átlagárai a hazai kutakon, még mindig a történelmi csúcs közelében maradnak a literenkénti átlagárak. Az egyes kutak árai között akár 60-70 forintos eltérés is lehet! Így pedig bizony nem mindegy, hol is töltjük tele az autót, hiszen egy tankon több ezer forintot is spórolhatunk, ha okosan választunk töltőállomást. Mutatjuk, hol a legolcsóbb tankolni Budapest környékén, és azt is megtudhatod, merrefelé csapott le az 500 forintos benzinár.
Végre csökkennek az üzemanyagárak Péntektől: a benzin és a gázolaj is bruttó 4-4 forinttal kerül majd kevesebbe holnaptól. A holtankoljak.hu szerint ez leginkább annak köszönhető, hogy a Brent olaj hordónkénti ára beesett 70 dollár alá néhány nap alatt. Ugyanakkor így is borzasztóan drágák az üzemanyagok, még a holnapi áresés hatására is 449 forintba kerül majd egy liter benzin, és a dízel literenkénti ára sem csúszik be 440 forint al.
Az árak méginkább sokkolóak, ha összevetjük őket a tavaly nyári tarifákkal, amikor még 370 forint körül tankolhattunk benzint, gázolajt pedig 385-ért. De hol van már az első járványos nyár: mostanában már inkább annak kell rülnie az autósoknak, ha egy-egy fordulónapon legalább árváltozást nem jelentenek be!
Főképpen, mert az egyes kutak árai között akár 60-70 forintos eltérés is lehet! Így pedig bizony nem mindegy, hol is töltjük tele az autót, hiszen egy tankon több ezer forintot is spórolhatunk, ha okosan választunk töltőállomást. A Pénzcentrum most a holtankoljak.hu összesítésének segítségével megnézte, hol a legolcsóbb az üzemanyag Budapesten, valamit a főváros 40 kilométeres körzetében.
Durva eltérések: érdemes megnézni, hol tankolsz
Összességében elmondható, hogy ha valaki spórolni akar, érdemes az Auchan kútjait felkeresni, ezeken jelenleg egységesen 421 forintba kerül egy liter benzin. Ezeknékl csak a XXI. kerületi II. Rákóczi Ferenc u. 195-197. alatti Avia benzinkúton olcsóbb a benzin, ott 417,9 forintot kérnek érte. Aki ragaszkodik ahhoz, hogy valamelyik nagy kúthálózatnál tankoljon, az 430 forint alatt ne nagyon keresgéljen benzint: a nagy láncok közül egyedül két Shell-kúton (Szigetszentmiklós és Solymár) tankolhatunk ennél pár forinttal olcsóbban. Ha valako az OMV-hez ragaszkodik, az legolcsóbban Érden és a Kerepedi úton tankolhat benzint, 433,9 forintért. Aki pedig csak a MOL-ra esküszik, az Gyömrőn 434,9-ért kaphat egy liter benzint, a második legolcsóbb MOL-kút a listában a XIX. kerületben, a Méta utca - Zádor sornál található - itt 436,9 forintért lehet benzint venni.
És akkor most kapaszkodj meg: a legdrágább töltőállomásokon már nem restek 500 forintot sem elkérni egy liter benzinért! Egészen pontosan 502,9 forintért lehet tankolni a váli OMV-nél, az M7-esen, illetve a kerekharaszti pihenőnél (M3-aas) a MOL-kútnál.
Sőt, a holtankoljak adatai szerint a főváros környéki autópályákkon 490 forint alatt nem kapni benzint!
Úgyhogy érdemes megtervezni, hogy az útvonalunkon merre is töltjük tele a tankot.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Megnéztük a mezei gázolaj árát is. Ebben az összesítésben az Auchan a legolcsóbb, minden kútjukon 410-ért mérik a dízelt. A fentebb már említett AVIA-kúton már majdnem 6 forinttal drágább. Ha a gázolaj esetében is ragaszkodunk a nagy hálózatokhoz, akkor a solymári Shellnél még épphogy 420 forint alatt kapunk dízelt (418,9 forint/liter). Az OMV-nél legolcsóbban a Kerepesi úti töltőállomáson kapunk egy liter dízelt, 429,9 forintos literenkénti áron. A MOL-kutak közül a VIII. kerületben lévő, Golgota téri töltőállomás adja a legolcsóbban a gázolajat, 436,9 forintért.
A legdrágább dízelt is az autópályáknál tankolhatjuk: az M5-ösön, az inárcsi OMV-nél egy fillér híján 500 forintba kerül literje az üzemanyagnak. Összességében pedig a sztrádák mentén 480 forint alatt ne keressünk dízelt!
Már tényleg elértük a csúcsot?
A szakportál által emlegetett, 70 dolláros hordónkénti olajár nagyjából a csúcsa lehet az árfolyamnak - erről beszélt korábban a Pénzcentrumnak Grád Ottó. A Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára még márciusban úgy vélekedett, hogy a következő hónapokban kőolaj ára az 50-70 dollár közötti sávban fog mozogni annak függvényében, hogy éppen milyen hírek érkeznek a járványhelyzetről.
Egy másik fontos paraméter a dollár és az euró. Márpedig a magyar fizetőeszköz árfolyama a Pénzcentrum árfolyam aloldala szerint júliusban a 350-es szintől inkább a 360 felé tendált az euróval szemben. Emellett a dollárhoz képest is gyengült a forint ebben a hónapban: a 296-os szintről bőven 300 forint fölé kúszott mostanra az árfolyam.
Így a hazai üzemanyagárakat befolyásoló tényezők mostanra egyenlítették ki nagyjából egymást: a forint valamelyest stabilizálódni látszik, mialatt a kőolaj ára visszapattant a csúcsról.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


