Néhány kivételtől eltekintve általánosságban elmondható, hogy az évek során folyamatosan emelkednek a gépjárművek átlagárai.

Újra beindul az e-autó támogatás Magyarországon - jelentették be a Dacia Spring bemutató sajtótájékoztatóján. A hazai importőr bemutatta az új elektromos modellt, ami így 4 millió forint alatt elérhető lesz.
Június 14-étől lehet ismét elektromos autó vásárlási támogatásra pályázni Magyarországon, különféle értékhatárok mellett - hangzott el a Dacia Spring magyarországi bemutató sajtótájékoztatóján. Az új pályázat részleteiről ebben a cikkben írtunk!
A hazai importőr hivatalos bemutatóján kiemelték, hogy Magyarországon vezették be először a Dacia Springet, amikor sem képet, sem árat, sem felszereltségi listát nem mutattak az autóból, de így is fél nap alatt elfogyott az 500 előrendelhető modell. Az autó kezdőára 4 millió alatt van állami támogatással - hangoztt ez a Dacia Spring bemutató sajtótájékoztatóján.
Székely Gábor, a Dacia termékspecialistája arról beszélt, hogy a legtöbb autójukat magánszemélyek vásárolják, a Sandero például Európában is az első a magánvásárlók körében. A jövőbeli kihívások kapcsán kifejtette, az ügyfelek egyra nagyobb arányban köteleződik el az elektromos autózás iránt, ha ez nem kíván különösebb ráfordításokat. Emellett a kibocsátási jogszabályok is az e-autók felé terelik a piacot, valamit Európában több városban is bevezettek már különféle forgalomkorlátozó intézkedéseket.
Az új mobilitási igények kapcsán Székely Gábor elmondta, egy bizonyos ügyfélkör már kifejezetten az autómegosztó szolgáltatásokat keresi. Ők vagy nem rendelkeznek gépkocsival, vagy nagy autójuk van, amelyeket a nagyobb utakra használnak. A fenti igényekre válaszul tervezték meg a Dacia Springet: ez a márka teljesen elektromos modellje, a márka első kisautója, és a legjobban elérhető elektromos jármű.
A Spring kapcsán kifejtette, többféle verzióval jelenik meg: a magánügyfeles felszereltségek mellett jön majd a business verzió cégeknek, illetve autómegosztóknak. Emellett jön még egy kétszemélyes, teherszállító kivitel, a Dacia Spring Cargo is.
A crossover külsejét fiatalosra alkották, a markáns orrész egy "hamis hűtőrácsot" kapott, itt helyezték el a töltőnyílást is. A beltérben egy modern műszerfal várja a felhasználókat, a legfontosabb információkat megjeleníti, szériában minden Springben jár a klíma, az autómata fényszóró és az elektromos tükör is például - sorolta. A kormány ismerős lehet a többi Dacia modellből, ahogyan több más elemet is az eddig autókból vettek át, mint például az érintőképernyős multimédia rendszert. A térképnél újdonság, hogy már elektromos töltőpontot is tudunk keresni, és oda is navigál minket a rendszer. A felszereltségekről bővebben ebben a cikkben írtunk!
Kiderült, hogy akik elsősorban napi ingázásra használják az autójukat, azok átlagban 31 kilométert tesznek meg egy nap, így pedig a Dacia szerint egy átlag felhasználónak elég lehet heti egyszer tölteni a Springet. Az autót a gyorstöltőn nulláról 80 százalékig kevesebb mint egy óra alatt feltölthetjük, ugyanez egy wall boxos töltőről kb. 5 órába telik, míg otthon, konnektrorról kb. 14 óra latt tölt fel az autó.
Ősszel érkezik a MyDacia applikáció is, amely segítségével az okostelefonunkról is rengeteg funkció lesz elérhető a Springhez.
A Business változat kapcsán elmondta, ez a kivitel könnyen tisztítható kárpitokkal lesz felszerelve, intenzív használatra tervezték a kinincseket, a tükröket is, a szőnyegek is könnyebben tisztíthatóbbak. Ezt a verziót kimondottan céges felhasználásra tervezték, és a carsharing cégeknél is ilyennek találkozhatunk. A Cargo kivitelt pedig kifejezetten áruszállításra tervezték, a városi házhozszállítási szolgáltatók a célcsoportja, nekik bőven elegendő a kapacitás. A csomagtere pedig 800 literes lesz, 325 kilogrammig terhelhető, több mint 1 köbméteres hellyel.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A magyar piacra már októberben "megérkezett" a Spring az előrendelésekkel, Európában ez a lehetőség csak márciustól élt. A Spring fizikailag szeptemberben jelenik meg itthon, ahogy az első tesztautók is ekkor érkeznek a márkakereskedőkhöz.
Tényleg filléres lett
A Spring hazai árlistája már korábban kiszivárgott: Comfort felszereltséggel 6 499 000 forintért vásárolható meg, a Comfort Plus változat 6 899 000 forintba kerül állmi támogatás nélkül. Viszont, ha az előredelők közül valakinek sikerült még elcsípnie az előző villanyautó-támogatási kört, akkor ebből az árból lejön még a 2,5 millió forintos állmi támogatás is.
Így a fapadosabb Springet 3 999 000 forintért lehet elhozni, az extrázottabb változat pedig 4 399 000 forintba kerül!
Ahogyan a termékspecialista is említette, számítanak rá, hogy újraindul majd az állami támogatási rendszer. Ennek előszele lehet, hogy júniustól a taxisok már igényelhetik az újabb e-autó támogatást: a kormány 3 milliárd forintot különített el erre a célra, a pályázók a gépjármű értékének 45 százalékát kaphatják meg támogatásként egy legfeljebb 15 millió forint értékű elektromos gépjármű vásárlására.
Így ha valaki Springgel akar taxizni, annak kevesebb mint 3,6 millió forintot kell fizetnie a szerényebben extrázott változatért, míg a jobban felszerelt Comfort Plus verzió pedig hozzávetőleg 3,8 millió forintba kerül majd egy taxisnak.
Címlapkép: Dacia
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


