A Ford új elektromos modellje, a Puma Gen-E az egyre zsúfoltabb kis villany-SUV kategóriában próbál szerencsét. És kivetíti a cicát!

Nem meglepő, hogy lényegesen jobb áprilisi hónapot tudhat maga mögött a magyar autópiac, mint a tavalyi lezárások alatt. A Datahouse friss adataiból kiderült az is, hogy bár a Suzukit összességében nem lehet letaszítani a népszerűségi lista éléről, de a Vitara és az SX4 S-Cross közé befutott egy titkos favorit a modellek toplistáján.
Látványosan visszapattant a magyar autópiac: a Datahouse adatai alapján aprilisban 70 százalékkal több, 10 521 darab autó állt forgalomba Magyarországon, mint a tavalyi év negyedik hónapjában. A 2019-es rekordévhez képest ugyanakkor mintegy 15 százalékos a visszaesés.
A márkák versenyét 2021 első négy hónapjában egyértalműen a Suzuki nyerte 1551 autóval, bő 500 darabos lemaradással második a Toyota, mialatt a Ford már 1000 alatti darabszámmal a harmadik lett. A top 5-be befért még a Skoda (943 db), illetve a KIA (715 db).
Ami a volumenek változását illeti: a 15 legtöbbet forgalomba helyező gyártó közül szinte mindegyik jelentősen tudta növelni forgalomba helyezéseit a tavaly márciusi mélyrepüléshez képest. Egyedül a Dacia (-12,34%) és a Volkswagen (-3,68%) esetében tapasztalható visszaesés.
Ezek a magyarok kedvenc autói eddig
Meglepetsét hozott az április abban a tekintetben, hogy a legnépszerűbb modellek listáját nem két Suzuki vezeti: a Vitara (2956 darab) és az SX4 S-Cross (2213 darab) közé a második helyre beékelődött a kis Fiat 500-as 2222 forgalomba helyezett darabbal.
Autót vennél, de szűkös a keret? Nézz szét a Pénzcentrum hitelkalkulátorában!
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A negyedik helyezett Dacia Duster még kétezer feletti forgalomba helyezésnél jár (2057 darab), és a top 25-ben megjelennek azok a hétüléses modellk is, amelyeket a nagycsaládosok vásárolhatnak meg 2,5 millió forint kedvezménnyel.
Az árbajnok Dacia Lodgyból például négy hónap alatt 505 darab állt forgalomba, ami a 20. helyre volt elég a mezőnyben. Szintén lehet hét üléssel kérni aToyota Proace City Versót, amiből április végéig 585 kapott magyar rendszámot. A nagycsaládosként is rendelhető verdák között a Ford Tourneo Custom vezet, amelyből 1310 példány került eddig idén forgalomba.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


