Itt nevelkedik a magyar autósport jövője: egy e-sportolót is pályára küld Michelisz Norbi

Pénzcentrum: Nincs egyszerű év mögöttünk: friss blogbejegyzésedben is rávilágítottál a nehézségekre és a gyengébb versenyidényre. Számodra mikor volt a tavalyi év mélypontja?

Michelisz Norbert: Több mélypontja is volt a tavalyi évnek: az első a szezonkezdet volt, amikor felismertük, hogy sokkal hátrébb vagyunk, mint ahol lenni szerettünk volna, jócskán lemaradva a riválisokról. A második nagyjából a szezon közepén volt, a magyarországi futam környékén: ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy még hazai pályán sincs esélyem dobogós helyezésekért küzdeni – pedig ez számomra mindig kiemelten fontos a Hungaroringen. Abba a szalmaszálba kapaszkodtam, hogy bármilyen rosszul is indult az év, azért Magyarországon tudok majd jó versenyeket futni, nagyon sajnáltam, hogy ez nem jött össze.

Lelkileg nagyon megterhelő volt, hogy egy bajnoki cím után gyakorlatilag teljesen esélytelen vagyok jó helyezésekért, futamgyőzelmekért küzdeni. Ezt sportolóként mindig meg kell emészteni, viszonylag gyorsan, hogy ne legyen hatással a teljesítményre.

Nem csak nekünk, sportolóknak, hanem mindenkinek borzasztó nehéz volt a tavalyi év, és eddig az idei is. Sokszor az ember nekirugaszkodik, hogy na végre most már tényleg túl vagyunk a nehezén, de sajnos rengetegszer kellett azzal szembesülni, hogy egyáltalán nem voltunk túl a legrosszabbon. Ez mentálisan nagyon embert próbáló.

A jelenlegi állás szerint nyáron el fog tudni rajtolni a WTCR-szezon. Vannak vészforgatókönyvek?

Minden bizonnyal, a második nehéz évben már egy kicsivel könnyebb tervezni. Megvannak már a tapasztalatok, hiszen 2020-ban viszonylag gyorsan rengeteg körülményhez kellett alkalmazkodni. Sokáig egyébként én azt gondoltam, hogy el sem fogjuk kezdeni a szezont, nemhogy végül hat versenyhétvégét megrendeznek.

Tavaly úgy álltam hozzá a versenyzéshez, hogy a legrosszabbra készültem, és már annak is örülök, ha akár egyetlen futam is lesz. 2021-ben azért bizakodóbb vagyok: már könnyebb előre terveznie a szervezőknek, promótereknek. Nekünk versenyzőknek pedig már összeállt, hogy a felkészülést miképpen kell átalakítani a tavalyi történések függvényében.

Várhatóak különleges szabályok, hogyan viszonyulnak az oltásokhoz például?

Egyelőre ezzel kapcsolatban még nincs információnk. Azt sem tartom valószínűnek, hogy kötelező lesz majd az oltás a mezőnyben, legalábbis idén nem. Hiszen jelenleg a különböző országok saját szabályain múlik, hogy egy adott nemzetiségű versenyző mikor kaphat vakcinát. Így előfordulhat, hogy egy-egy versenyző esetleg nem kapja meg az oltást a szezonkezdetre, mert nem áll úgy a helyzet a hazájában.

Szülőnek lenni sem egyszerű a járványhelyzetben. Ti hogy élitek meg ezt az időszakot?

Valóban nem könnyű, nekem viszonylag friss még az élmény, hiszen Míra kislányom most múlt 4 éves, Emma pedig hamarosan 3 éves lesz. Még én is tanulom a szülői lét fortélyait, nagy kihívás két ilyen pici gyerekkel hirtelen rengeteg időt otthon tölteni: el kellett telnie bizonyos időnek, amíg annyira összecsiszolódtunk, hogy teljesen felhőtlenül, egymás társaságát élvezve tudtuk eltölteni a bezártságot.

Olyan szempontból szerencsés helyzetben vagyok, hogy a feleségem nagyon sok terhet levesz a vállamról. Például, bár még nem indult el a versenyszezon, de idén már sokat jártam külföldre tesztelni. Amikor pedig itthon vagyok, akkor vagy a tesztek eredményeinek elemzésével kell foglalkoznom, vagy pedig készülni az F1-es közvetítésre, és a támogatókkal kapcsolatos kötelezettségeimnek is eleget kell tennem.

Ez azt jelenti, hogy nem tudom mindig úgy tervezni az időmet, hogy reggel én tudjam a gyerekeket óvodába vinni, vagy délután értük menni. A feleségemnek gyakorlatilag mindig rendelkeznie kell egy B-tervvel, ha nekem közbejönne valami.

A blogbejegyzésben azt írtad, most vannak a legjobb éveid, most szeretnél harcolni. Meddig tarthat még szerinted ez az időszak?

Ez elsősorban a motivációtól függ: én azt érzem magamon, hogy most nagyon motivált vagyok, minden apróságot körbejárok, utánanézek, mert versenyzőként is fejlődni szeretnék. Ezek azok az elemek, amelyek kellenek a sikerhez: egy bizonyos szint felett már nem feltétlenül a tehetség dönti el, hogy valaki meddig lesz ott a világ élvonalában, hanem az, hogy mennyi energiát fektet a fejlődésbe. Még akkor is, ha amúgy azt érzi, hogy jó szinten van, mint versenyző.

Mindig törekedni kell arra, hogy az ember jobb legyen. És ameddig magamban is érzem ezt a késztetést, addig egészen biztosan nem hagyom abba. Úgy számolok, hogy lehet még 2-3 jó évem, de azt is hozzá kell tenni, hogy ez nem egyéni, hanem csapatsport. Igaz, sok múlik az egyéni teljesítményen, de majdnem ugyanannyi a csapatén is, az autó versenyképességén. Simán nyújthat valaki versenyzőként kimagasló teljesítményt, ha nem olyan a technikai háttér, akkor nem fog tudni futamgyőzelmekért küzdeni.

Idén szerintem a Hyundai-al ismét esélyesek leszünk a győzelemre. Jó szereplést várok, de a bajnoki címről azért nem akarok még most beszélni. Az első címem megnyerésekor megértettem, hogy ehhez nem elég a jó egyéni teljesítmény, szinte mindennek stimmelnie kell – olyan dolgoknak is, amikre az embernek nincs is ráhatása.

Várom, hogy elinduljon a szezon, szeretnék már versenyezni, és arra számítok, hogy a tavalyi teljesítményen nagy mértékben tudunk majd javítani.

Tehát 36 évesen még 2-3 jó évet vársz magadtól. Mikor fordult meg először a fejedben, hogy a sportkarrier után is lesz élet, amikor kezdened kell magaddal valamit?

Ez a pályafutásom elejétől jelen volt: 2006-ban, 21 évesen kezdtem a versenyzést, és már akkor meg tudtam érteni, hogy ez a családnak mekkora anyagi teher. Minden év végén le kellett ülnünk édesapámmal, illetve a versenycsapatom képviselőjével, és át kellett beszélnünk, hogy milyen anyagi feltételek mellett tudom folytatni a versenyzést a következő évben.

Emlékszem, 2007 végén volt az első nagyobb családi kupaktanács, amikor egy komolyabb versenyautóba ültem át, és a nemzetközi porondon indultam a következő szezontól. Ennek pedig az addigiaknál jóval nagyobb volt az anyagi vonzata, amit a családi kasszából kellett finanszírozni.

Úgy álltam hozzá, hogy simán előfordulhat, hogy kétszeres magyar bajnokként vége lesz a pályafutásomnak, mert nem tudjuk tovább finanszírozni a versenyzést. Onnantól kezdve minden egyes évadnak ezzel a hozzáállással vágtam neki, ameddig nem lettem gyári versenyző.

Úgyhogy volt időm megtervezni az életemet az autóversenyzésen kívül is: mindig tudtam, hogy fontos bővíteni az ismereteket. Ezért is tartottam fontosnak, hogy a mérnökinformatikus diploma mellé szerezzek egy másikat is:

középiskolában mindig azt gondoltam, hogy én informatikus leszek. Aztán elkezdtem a főiskolát, és nagyon hamar rájöttem, hogy oké, lehetek informatikus, de akkor egy leszek a sok közül. Nincs meg az a gondolkodásom, kreativitásom, ami például egy jó programozó sajátja.

Így aztán még fontosabbnak tartottam kipróbálni valami újat, ahogy volt lehetőségem – szüleim segítségével – elkezdeni a pécsi közgázt, egyből belevágtam. Mindig érdekelt a mikro- és makroökonómia, a gazdaság, a pénzügyek, úgyhogy nem okozott különösebb nehézséget elvégezni. Ezeket az ismereteket igyekszem ötvözni és használni, így alapítottuk meg végül többedmagammal a versenycsapatomat, a M1RA-t.

Ahol azóta a magyar autósport fiatal tehetségei pallérozódnak. Mi vitt rá, hogy belevágj az utánpótlás-nevelésbe?

Amióta gyerekeim vannak, egyre inkább foglalkoztat a gondolat, hogy utánpótlás és tehetséggondozás terén is tevékenykedjek. Korábban is volt már jó pár ilyen kezdeményezés Magyarországon, de úgy éreztem, hogy mindegyik inkább szerencse alapú: nincs bennük rendszer, inkább a körülményekre vagy a szerencsére bízva sikerül épp felkarolni valakit, aztán pedig valameddig eljuttatni.

Én ezt az egész rendszert szeretném strukturáltabban felépíteni. De ahhoz, hogy magyar viszonylatban tudjam, miképpen kell működő és versenyképes struktúrát kiépíteni az utánpótlás-nevelésben, előbb kicsiben, csapaton belül kell ezt az egységet létrehozni. Büszke vagyok arra, hogy immár gyakorlatilag minden korosztályt lefedtünk, ami a fiatal tehetségeket illeti.

Idén a 13 éves Bucsi Attila mellett a 14 éves Rácz Gergő is megérkezett hozzánk, ők lesznek a legfiatalabb versenyzők a M1RA-nál. Velünk lesz még Báldi Gergő is, aki ugyan már kicsit idősebb, 25 éves, de annyira tehetséges szimulátoros, hogy neki mindenképpen szeretnénk legalább középtávon lehetőséget adni a bizonyításra.

Nagyon sok tervünk van, a legnagyobb nehézség az anyagi források megteremtése: például Attila és Rácz Gergő családjával is igyekszünk a szezon előtt megtervezni, hogy mire van lehetőség. illetve anyagilag, szakmailag is támogatást nyújtani. De ez egy koprodukció, amelynek az eredménye a fiatalok fejlődési pályája, akik tehetségükkel idővel már piaci alapon, támogatókat bevonva is képesek finanszírozni a versenyzést.

Hogy juthat el egy fiatal tehetség a magyarországi Suzuki-kupából a komolyabb nemzetközi porondra? Milyen lépcsőfokokat kell megugrani?

Mi mindig úgy építjük fel a terveket, hogy egy olyan bajnokságban versenyezzenek a fiatalok, ahol lehetőség van hasonló, vagy közel azonos körülmények között összemérni a tudásukat másokkal. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy pénzt áldoznak a versenyzésre, de nem figyelnek arra, hogy például ne túl rossz, vagy ne túlzottan jó autóba, vagy gokartba ültessék a gyereküket, védencüket.

Mert ez is egy egészségtelen fejlődési pályát eredményez: ha a fiatal például idő előtt túl jó feltételeket kap, és a sikerének kisebb hányada érkezik a tehetségéből és a befektetett munkából, az később csúnyán visszaüt. Komolyabb bajnokságban hirtelen nem a mezőny elejében, hanem inkább a közepében, végében kell vitézkednie. Ilyenkor kiemelten fontos a megfelelő családi és szakmai környezet, akik a megfelelő időzítéssel az épp szükséges kihívásokat és akadályokat görgetik a fiatalok elé.

Ugyanez igaz a fordított helyzetre is, amikor valakinek nincs lehetősége, pénze olyan feltételeket adni, amilyen a mezőny átlagának megvan. Bár ez a fejlődést gyorsíthatja, de én azt látom, hogy bizonyos idő után rombolja a morált. Ez sokszor olyan kiégett személyiségekhez vezethet, akik egyébként nagyon tehetségesek, de egyszerűen megunják a folyamatos sikertelenséget.

Ezeket a tényezőket tehát nagyon fontos egyensúlyba hozni: mi mindig onnan indulunk, hogy egy hatékonyan, olcsón finanszírozható, de kihívásokkal teli bajnokságban szerepeltessük a nagyon fiatal korosztályt. És amikor azt látjuk, hogy sikeresek, és a feladatokat, kihívásokat – amelyek nem feltétlenül mindig helyezéssel kapcsolatosak – rutinosan kezelik, akkor kezdjük el megtervezni a következő lépcsőfokokat.

Úgy kell elképzelni ezt a tervezési fázist, hogy bár mindig a finanszírozási lehetőségektől függ, de azt szoktuk javasolni, hogy legalább három, de inkább ötéves távlatokban gondolkodjanak a szülők. Mert annak sok értelme nincs, hogy valaki kipróbálja ezt a sportot, beleölnek egy csomó pénzt, és mondjuk egy év után abbahagyja, vagy elfogy a pénze.

A járványhelyzetben megváltozott a támogatók hozzáállása? Nehezebb őket megszólítani, mint a koronavírus előtt?

Most nagyjából háromszor annyi időbe és energiába kerül egy hasonló támogatói bázis kiépítése, mint amilyen a korábbi években volt. A körülményeket figyelembe véve szerintem ez egy normális arány. Bízom benne, hogy ami a támogatókat illeti, idővel vissza tudunk térni valamelyest a régi keretek közé.

Abban hiszek, hogy aki ezt a nehéz időszakot túl tudja élni, és a víz felszínén tud maradni, az megerősödve fog majd ismét a normális helyzettel szembesülni – ahogyan ez az üzleti életben is történni fog.

Mi kell ahhoz, hogy egy tehetség a karrierje már "önfinaszírozó" legyen?

A borzasztóan nagy nehézség az, hogy a technikai sportok nagyon drágák, eleve egy szűk réteg tudja megteremteni a gyerekének, vagy a patronáltjának a lehetőséget, hogy egyáltalán elkezdje a versenyzést. És itt jön a képbe a szimulátorozás, ami egy költséghatékony módja annak, hogy valaki felmérje, egyáltalán alkalmas-e erre.

Nagyon sokan vannak, akik maguk nem tudták elérni fiatalon az álmaikat, de most olyan anyagi helyzetben vannak, hogy a gyerekre ráerőltetik a saját vágyaikat. Nekik mindig azt javaslom, hogy költséghatékony módon mérjék fel, hogy a gyereket egyáltalán érdekli-e az autósport, és ha igen, akkor mennyire tehetséges – erre a legjobb eszköz a szimulátor, esetleg egy amatőr gokartverseny. Ha ez a lépés megvan, tehetséges a gyerek, és még akarja is, akkor vissza lehet kanyarodni az anyagiakhoz.

Éves szinten több millió forintról beszélünk egy országos gokartbajnokság esetében, és tízmilliókról egy alacsonyabb szintű magyar rally vagy gyorsasági szakágban való szereplésnél. Ez olyan nagyságrend, amit nagyon kevés család engedhet meg magának.

Úgy látom, a hagyományos sportok, a labdasportok, a foci sokkal könnyebben jutnak finanszírozáshoz, mint az autósportok. Ez azért baj, mert nagyon sok fiatal tehetség van itthon, akik simán lehet, hogy a világ legjobbjai között vannak, de az anyagi nehézségek miatt egyáltalán nem jutnak lehetőséghez.

A rendszer aránytalansága az előlépésnél is nagyon visszaüt: hiszen már elindulni is sokmilliós kiadás, egy nemzetközi bajnokságban helytállni és teljesíteni pedig ennek a többszöröse. Ezt az összeget a jelenlegi magyar jövedelmi viszonyok mellett szinte lehetetlen előteremteni.

Említetted a versenyzői kiégést. Ebből hogyan lehet "kirángatni" a fiatalokat?

Nagyon sok segítséggel. Én egyébként azt látom Magyarországon, lehet az én példámon is felbuzdulva sok szülő, vagy csapattulajdonos akarja nagyon gyorsan eredménykényszer alá helyezni a gyerekeket, fiatalokat. De az a legfőbb hiba például a huszonéves korosztályban is, hogy hamar rajtuk van az a nyomás, hogy ők legyenek a következő Michelisz Norbert.

Nem hagynak nekik elég időt a fejlődésre, kibontakozásra, ennek pedig sok esetben az az eredménye, hogy egyébként nagyon tehetséges fiatalok megunják, és abbahagyják a versenyzést

Én mindig azt mondom, hogy a csapat, a szervezet feladata beleilleszteni a versenyzőt a közegébe. És lehetőleg egy középtávú terv keretein belül haladni, ahol reális célok vannak kitűzve, amelyekről a fiatal is úgy hiszi, hogy idővel el tudja őket érni.

A patronált versenyzőitek gondolnak már a jövőre, mi lesz, ha egyszer vége lesz a versenyzésnek?

Bár ez is fontos, de például Attila és Rácz Gergő abban a korban van, amikor még a versenyzéssel kell foglalkozniuk, illetve azzal, hogy a lehető legjobbat hozzák ki magukból, nem a jövővel. De a fejlődésük, előrejutásuk kapcsán valóban fontos szempont az anyagi háttér is, amelyet a családokkal, valamint a támogatókkal közösen igyekszünk egyeztetni.

Saját tapasztalatból is tudom, hogy mekkora nyomás egy fiatal versenyzőnek azzal szembesülni, hogy milyen nagymértékű anyagi áldozatot vállal a család annak érdekében, hogy ő versenyezhessen. Ezért is igyekszünk nekik segíteni: nem akarom, hogy ez egy olyan kellemetlen nyomás legyen, ami a teljesítményükre nyomja rá a bélyegét.

Említetted, hogy Báldi Gergő a szimulátorban keltette fel a figyelmeteket. Tekinthető az e-sport egyfajta nulladik lépésnek a versenyzővé válás felé?

Abszolút! Annyira kifinomultak a programok, és olyan jó eszközöket (pedált, kormányt, váltót) fejlesztettek már ki hozzájuk, amelyek alapján bátran ki tudom jelenteni, hogy már otthon, a számítógép elől is nagyon magas szintre el lehet jutni. Ez is többlépcsős folyamat: először valaki leül, és elkezd gyors köröket hajszolni. A neheze akkor következik, amikor az embernek egy komolyabb magyar vagy nemzetközi bajnokságban, húsvér ellenfelekkel szemben kell bizonyítani.

Sokan azt gondolják, hogy ha otthon gyakorolva, vagy a számítógép ellen versenyezve jó időket futnak, az már azt jelenti, hogy nagyon tehetséges versenyzők is. Ám ez még mindig csak a kisebb része a feladatnak. Ha már sok hasonló képességű ember ellen, hosszabb időn át is képes bizonyítani valaki, akkor jöhet a következő lépcsőfok, amikor már el lehet gondolkodni, hogy belevágjunk-e egy autóversenyzői pályafutásba. Így történt ez Gergő esetében is.

Eljöhet az idő, hogy az e-sportból érkezik majd a Forma-1, vagy a WTCR világbajnoka?

Meglehet, de ha lesz is ilyen, az szerintem még nagyon a távoli jövő. Azt már most meg lehet figyelni, hogy nem csak a tehetségek felkutatásához nagyon jó platform a szimulátor, de például az F1-es csapatok is ezek segítségével fejlesztik az autóikat.

A virtuális térben való versenyzés egyre csak erősödni fog a jövőben, és látok reális esélyt arra, hogy ebből a világból is érkezzenek olyan tehetségek, aki a valós pályákon is megállják majd a helyüket.

Nem titok, hogy fontos szerepe van az életedben a jótékonyságnak, tavaly több jó ügy mellett kiálltatok, sokaknak segítettetek. Erre az évre mik a tervek?

Számomra mindig nagyon fontos volt a jótékonykodás: tavaly például több mint kétmillió forintért vásároltunk oktatási segédanyagokat a digitális oktatás nehézségeivel küzdő családoknak. 2018 óta minden évben csináltunk gokartversennyel egybekötött közönségtalálkozót, amelybe támogatókat is bevontunk, a bevételeket pedig segélyszervezetek kapták meg.

Idén a nehézség, hogy elsőként a versenyzéssel kapcsolatos dolgokat kell rendbe tennünk, hiszen anyagilag igencsak megterhelő elindulni ebben a szezonban. De a víz felszínén tudunk maradni, és egy sokkal erősebb szervezetként hagyjuk majd magunk mögött ezt az egész koronavírust.

Nagyon nehéz megtervezni, hogy milyen keretünk, lehetőségeink lesznek jótékonysági akciókra. Annyit megígérhetek, hogy biztosan lesznek ilyenek 2021-ben is, de azt még nem tudom, milyen formában. Másokon segíteni borzasztóan fontos feladat, különösen a járványidőszakban.

Címlapkép: M1RA