Összegyűjtöttük a legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb híreket, cikkeket 2025. 18. hetéből.
Arányaiban sokkal kevesebbet autóznak a magyarok, mint az európai átlag - derült ki a statisztikákból. Ellenben a tömegközlekedést nálunk veszik igénybe az egyik legnagyobb arányban az összes megtett utaskilométerhez képest. Szép-szép, de mindemellett Budapest igen rosszul szerepelt az európai dugóranglistán - egy átlagos autós tavaly majdnem egy hetet tötyörgött a torlódásban.
Bár a budapesti dugókat látva úgy tűnhet, hogy az emberek még a mosdóba is autóval mennek, az Eurostat frissen közölt adatai szerint nem ilyen rossz a helyzet. Az uniós hivatal a különféle közlekedési eszközökkel megtett kilométereket hasonlította össze, és kiderült, hogy a 2017-ben megtett magyar kilométerek 70 százalékát autóval teljesíteték. Ez soknak tűnhet, ám a többi adatot megnézve látható, hogy
A listát a litvánok vezetik, náluk 91,1 százalék volt az autóval megtett kilométerek aránya, utánuk Norvégia (89,5%) és Portugália (88,8%) következik. A régiót tekintve Szlovéniában autóznak a legtöbbet, a kilométerek 86,5 százalékát így tették meg. Horvátországban ugyanez az arány, 84,3 százalékos, és a románoknál is valamivel több, mint 80 százaléknyi.
Hozzánk hasonlóan keveset furikáztak 2017-ben a csehek (73,3%) és a szlovákok is (74,4%).
Összességében az uniós polgárok jelentős hányada az autót részesíti előnyben: átlagosan a kilométerek 83,3 százalékát tették meg így, 8,8 százaléknyi ment el a tömegközlekedésen, és 7,9 a vonatokon.
Inkább a tömegközlekedés
Európa élvonalában vagyunk a tömegközlekedésben megtett kilométerek tekintetében is, az utazások 22,1 százaléka volt ilyen: nálunk többet csak a törökök (28,2%) és az észak-macedónok (22,2%) zötykölődtek a buszokon, trolikon.
A legkevésbé a hollandok vették igénybe a tömegközlekedést, csak 2,9 százalékniy kilométert tettek meg így, és az Egyesült Királyságban sem szívesen pattantak buszra, csak 5,1 százalékos az arány.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az Eurostat külön mérte a vonatközlekedést is, amit svájcban vettek a legtöbben igénybe (19,7%), és az osztrákok is szívesen pattantak vonatra (kilométereik 11,9 százalékát tették meg így). Magyarország ebben a tekintetben a középmezőnyt foglalja el: az utaskilométerek 8,9 százalékát tették meg vonatokon honfitársaink 2017-ben.
Mégis rengeteget ülünk a dugóban
Annak ellenére, hogy az európai átlaghoz képest több mint 10 százalékkal kevesebbet autóznak a magyarok, Budapesten tavaly egy átlagos autós majdnem egy hetet, 162 órát ült a dugóban. A statisztikák szerint a magyar főváros a 13. helyen van az európai dugó-ranglistán, megelőzve olyan nagyvárosokat, mint Manchester, Barcelona, Lisszabon vagy Amszterdam.
A listán Róma áll az első helyen 254 órával (10,5 nappal), nem sokkal maradt le Dublin sem a maga 246 órájával - ami szintén több, mint 10 nap -, harmadik helyen pedig holtversenyben Párizs és Rosztov áll 237 órával (9,8 nappal).

Megmutatta vadiúj Ferrariját a dúsgazdag Jákob Zoli: 260 millióért vehette az 1000 lóerős csúcsgépet
Átvette vadonatúj Ferrariját a milliárdos Jákob Zoltán, az 1000 lóerős szuperautó 260 millió forintba kerülhet

Sok idős magyar bukja a jogosítványát egy új szabály miatt? Ez alól nem lesz kibúvó, mindenkit érint
Az EU egységes digitális vezetői engedélyt vezet be, de a jogosítványok meghosszabbításának feltételeiről a tagállamok dönthetnek. A háziorvosok szerepe is megnőhet.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


