A GVH továbbra is folyamatos figyelem alatt tartja a kereskedelmi szektort és lecsap minden jogellenes tevékenységre.
Az abroncskereskedések szervizeiben idén a vártnál hamarabb kezdődött a téli kerékcsere időszaka, és a következő hetekben is sok tízezer gondos autós keresi fel országszerte a szerelőállásokat. Íme, néhány jó tanács, mely segít a tudatos járműtulajdonosoknak eligazodni a közelgő hidegebb időjárásra való felkészülésben.
Ebben az időszakban fokozottan ügyeljünk autónk műszaki állapotára, hiszen amint mi is melegebb ruhákat húzunk a hidegben, az autónkkal is kitüntetett figyelemmel kell bánnunk. Elengedhetetlen az akkumulátor, a világítás- és fékrendszer, a hűtő- és ablakmosó folyadék, illetve a gumiabroncsok ellenőrzése is. Amint 7 Celsius fok alá esik a hőmérséklet, érdemes megkezdeni a téli (vagyis hideg időre alkalmas) gumiabroncs felszerelésével kapcsolatos ügyintézést. Az abroncsok szakszerű lecserélése ugyanis a szervizek várható leterheltsége miatt országrésztől függően akár több hétig is húzódhat, az időjárás pedig erre soha nincs tekintettel. Képzeljük el, mekkora roham lesz, amint leszáll az első hópihe, ezért is legyünk előrelátók! - figyelmeztet Tomin István, a Hankook műszaki vevőszolgálatának vezetője.
Sokan megpróbálják a lehető legtovább, az első hóig kihúzni abroncscsere nélkül, ám ez közlekedésbiztonsági okokból nem javallott: a "fent felejtett" nyári gumikkal 7 C° alatt még száraz úton is jelentősen hosszabb fékútra lehet szükségünk, mint a hűvösebb időjárásra szabott téli gumit használó autósoknak, ezek a méterek pedig sok esetben életeket menthetnek. 7 C° alatt mindenféle útviszony közepette jobban járunk téli gumikkal: gumikeverékük hideg időben is rugalmas marad, lamelláik pedig nagyban segítik a tapadást a nyálkás, latyakos, havas úton. Ami fontos - és kevésbé köztudott -, hogy száraz hidegben is jobb a teljesítményük. Nem véletlenül "sulykolják" az abroncsgyártók a 7 C°-os hőmérsékleti határt a csere időzítésére.
A lehető legnagyobb biztonság érdekében továbbá ne csak a két kormányzott, hanem mind a négy gumiabroncsunkat cseréljük télire, a két téli abroncs ugyanis hamis biztonságérzetet ad. Biztonsággal el tudunk indulni, de kanyarban és fékezéskor kellemetlen meglepetésben lehet részünk, ugyanis a nyári abronccsal szerelt tengely nagy eséllyel elveszti a tapadását, ami az autó farának kitörését, megpördülést és kontrollvesztést eredményezhet. Nem éri meg két abroncs áráért kockára tenni biztonságunkat, autónkat és a közlekedés többi résztvevőjét.
Melyik a nekem való téli gumiabroncs?
Mielőtt megvásárolnánk a számunkra szimpatikus téli abroncsot, érdemes kikérnünk egy szakértő véleményét. Nem feltétlenül kell a legdrágább abroncsot választanunk, először gondoljuk át vezetési szokásainkat, stílusunkat és a bejárt utak minőségét, majd ez alapján keressük meg a legjobb ár-érték arányú abroncsot. Érdemes lehet még megnézni az európai abroncsmatrica értékeket, valamint az abroncstesztek is megfelelő iránymutatást adhatnak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCreditnél 6,64% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; az Erste és a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az adott autóra szerelhető méreteket természetesen a járműgyártó adja meg, viszont téli abroncs esetén a terhelési és a sebességindexet is fontos kiemelnünk. Mivel az autó súlya nem változik, a terhelési index nem lehet kisebb, mint a gyári elsőszerelt abroncsé. Sebességindexben ugyan eltérhetünk lefelé, de azt jól látható helyen, a műszerfalon, matricával kell jelezni. (A járműgyártók az újabb autók menürendszerébe már stílusosan beépítettek egy sebességhatár átlépésére figyelmeztető menüpontot. Ne felejtsük el a téli abroncsok felszerelésével egy időben ezt is átállítani!)
Téli abroncsoknál szintén elengedhetetlen a megfelelő profilmélység, hiszen ez a lamellák megfelelő működéséhez szükséges. Nem véletlen, hogy az alpesi országokban 4 mm a minimális profilmélység a téli abroncsok esetében. A hólánc mellett figyeljünk erre is, ha síelni indulnánk.
Legyünk defenzív és tudatos sofőrök!
- Nemcsak a járművünket és az úttal közvetlen kapcsolatba kerülő abroncsainkat kell a hidegebb időjáráshoz igazítanunk, a vezetési stílusunknak is az adott évszakkal kell változnia.
Indulás előtt például mindenképpen kezdjünk egy gyors fékpróbával: ellenőrizzük a fékút hosszúságát. Ez természetesen menet közben is többször javasolt, hiszen folyamatosan változhat az utak tisztasága, hőmérséklete (pl. az estefelé lecsapódó pára jeges-csúszós szakaszokat hozhat létre). Ha bizonytalannak éreznénk magunkat, vagy az útviszonyokat, inkább ne üljünk autóba!
A hirtelen kormánymozdulatokat lehetőleg kerüljük, türelmesen közlekedjünk, és mindig két kézzel fogjuk a kormányt. Az útviszonyok megváltozása miatt feltétlenül tartsunk megfelelő követési távolságot, és körültekintően válasszuk meg a sebességet is.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Ingyenes és könnyen elérhető: egyre többen használják a hulladékudvarokat
Aranykuka kampányt indított a MOHU.
-
Vállalkozásod van? Így csökkentheted az áramköltségeket akár harmadával, beruházás nélkül
Szalai Sándort, az E.ON szakértőjét kérdeztük az energiaszolgáltató új tarifacsomagjáról.
-
Érdemes már most bevásárolni az iskolakezdésre: néhány trükkel tízezreket spórolhatunk
Kedvező áron juthatunk iskolaszerekhez a Penny kínálatában.


