A fogyasztói árak átlagosan 4,2%-kal haladták meg az előző év azonos hónapi értékeket áprilisban.
Sikeresen indult a 2018-as év az autópiac számára, ugyanis az új és a használt autók iránti kereslet is szépen alakult. A magyarok azonban továbbra is elsősorban a használt autókat keresik, míg az újonnan megvásárolt gépkocsik túlnyomó része továbbra is a cégeknél, vállalkozásoknál köt ki. Ebből kiindulva kíváncsiak voltunk, hogyha magánszemélyként írunk egy-egy autószalonnak, hogy már kinéztük a nekünk szimpatikus autót, de szeretnénk egyedi árajánlatot kapni, akkor mire számíthatunk.
Egyre több autó fogy Magyarországon, a használt és az új autók iránti kereslet is szépen emelkedett 2018 első felében. Jelentősen, még a várakozásokat is felülmúlóan emelkedett az új személyautók értékesítése, ezek a gépkocsik azonban továbbra is jellemzően a vállalkozásokhoz kerülnek, és csak kevesebb, mint a felüket vásárolják meg magánszemélyek. Nyilván nem véletlen, hogy a hazai személygépkocsi-állomány átlagéletkora hosszú évek óta növekszik, és mostanra meghaladta a 14 évet.
A magyarok többsége nyilván azért dönt a használt autó mellett, mert anyagilag egyszerűen nem engedheti meg magának az újat, hiszen még a legolcsóbb új autók is 2 millió forinttól indulnak. Az igazsághoz ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy egy használt autó megvásárlása pénzügyi szempontból kifejezetten okos döntés is lehet, hiszen ilyenkor nem az új tulajdonos szenvedi el azt az óriási értékcsökkenést, amely a szalonból kigurulva végbemegy az autón.
Ebből az alaphelyzetből kiindulva arra voltunk kíváncsiak, hogyan reagálnak az autószalonok, ha ismeretség nélkül, mindössze e-mailen keresztül, ám autóvásárlási szándékkal keressük meg őket, és kérünk tőlük árajánlatot. Kapunk-e valamekkora kedvezményt, és ha igen, mekkorát?
Ezeket az autókat néztük
Ahogyan már korábban is megírtuk, 2018 első felében a legnépszerűbb új személygépkocsik a Suzuki Vitara és SX4-Cross, a Dacia Duster, az Opel Astra és a Toyota Yaris voltak Magyarországon. A népszerűségi listából kiindulva kerestük meg az autószalonokat: Suzuki Vitarára, Opel Astrára és Toyota Yarisra kértünk árajánlatokat, autónként 5-5 különböző autószalontól.
Az ajánlatokat azonos módon kértük mindegyik kereskedéstől: megírtuk, hogy pontosan melyik típusú autó és milyen felszereltséggel érdekelne minket, és kértük, hogy küldjenek számunkra egy ajánlatot. A levélben jeleztük, hogy önerőből, egy összegben szeretnénk megvásárolni a gépkocsit.
Az ajánlatok
A Suzuki esetében a kiválasztott autó teljes bruttó vételára 5 756 500 forint lenne eredetileg, ám az egyik fővárosi szalontól igen jelentősnek mondható árengedményt kaptunk. Egyfelől felajánlottak nekünk egy 730 ezer forintos kedvezményt, illetve még ezen felül egy további, 26 500 forintos "egyedi kedvezményt" is. A végösszeg így áfával és regisztrációs adóval együtt 5 millió forintra jött ki.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Szintén jelentős árajánlatokat kaptunk az Opeltől. Az általunk megjelölt gépkocsi bruttó listaára 7,3 millió forint, amelyből az egyik szalon egy igen jelentős, 1,2 millió forintos árengedményt ajánlott fel nekünk. Ráadásul, ezzel nem is voltak egyedül, hiszen egy másik szalon ajánlata is csak némileg maradt el ettől: ők a már említett 7,3 millió forintból 1,1 millió forint elengedését ajánlották fel nekünk.
Összegszerűen kisebb, ám az autó alapárához viszonyítva szintén jelentős kedvezményeket kínáltak fel a Toyota márkakereskedései is. A 4 125 000 forintos listaárból mindegyik ajánlat esetében több százezer forintot engedtek el nekünk. A legkisebb felkínált kedvezmény 255 ezer forintról szólt, míg a legkedvezőbb ajánlat egy 400 ezer forintos kedvezményt rejtett magában.
Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy nem mindegyik kereskedés küldött rögtön ajánlatot: a megkeresett 15-ből 7-től kaptunk ilyet. Ugyanakkor a többi szalon sem hagyta figyelmen kívül a levelünket, hiszen választ mindenkitől kaptunk. Ők vagy telefonon szerették volna felvenni velünk a kapcsolatot, vagy pedig arra biztattak minket, hogy személyesen fáradjunk be hozzájuk, illetve vegyünk részt egy-egy próbavezetésen.

Megmutatta vadiúj Ferrariját a dúsgazdag Jákob Zoli: 260 millióért vehette az 1000 lóerős csúcsgépet
Átvette vadonatúj Ferrariját a milliárdos Jákob Zoltán, az 1000 lóerős szuperautó 260 millió forintba kerülhet

Sok idős magyar bukja a jogosítványát egy új szabály miatt? Ez alól nem lesz kibúvó, mindenkit érint
Az EU egységes digitális vezetői engedélyt vezet be, de a jogosítványok meghosszabbításának feltételeiről a tagállamok dönthetnek. A háziorvosok szerepe is megnőhet.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


