18 °C Budapest

Ma fizeted, fél év múlva viheted: tényleg ez a mi autónk?

2016. október 29. 07:03

A munkaerőhiány már a hazai autógyárakat is elérte, a Suzuki magyar gyárából kikerülő autókra ugyanis jellemzően több hónapot kell várni, de az is előfordulhat, hogy fél év múlva kapunk meg egy különlegesebb darabot. Persze nem a munkaerőhiány az egyetlen oka a megnövekedett várakozási időnek. Év végéig negyedével több autó fogyhat Magyarországon, mint 2015-ben, ezzel a kereslettel pedig nehéz felvennie a gyárnak a tempót.

Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy manapság nem kényeztetik el a hazai autóvásárlókat.Tapasztalatai szerint ugyanis ma fél évet kell várni egy új Suzukira. Persze rögtön felmerült bennünk a kérdés, vajon hogyan lehet, hogy ennyire sokat kell várni egy új autóra 2016-ban. A hosszú várakozási idő jellemzően a hiánygazdálkodásokban fordul elő, illetve a távolkeleten gyártott autóknál a hosszú szállítási idő miatt. A Suzukikat viszont Magyarországon gyártják, így nem tudtuk mire vélni a hosszú várakozást.

Viszik az új autót, mint a cukrot

Ha az értékesítési adatokat nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy idén már közel 8 ezer új Suzukit helyeztek forgalomba Magyarországon, ami a teljes piacon belül 11 százalékos részesedést jelent. Ahhoz, hogy ezt el tudjuk helyezni, érdemes megnézni, hogy az elmúlt években hány új autót vettünk:

  • 2014-ben csupán 67 ezer,
  • 2015-ben 77 ezer új autót helyeztek forgalomba.

Ehhez képest idén már az év első kilenc hónapjában 69 ezer új autót vásároltak a magyarok, a korábbi adatokat tekintve (tízből hét autót vettünk az év első kilenc hónapjában) idén az átadás elérheti a 96 ezret is.

Az infografikán egyébként jól látható, hogy az új autók vásárlása fokozatosan, trendszerűen növekszik. Noha vannak olyan hónapok, ahol visszaesés látható, az augusztust jellemzően nyaralással töltik a magyarok. Januárban pedig más célokra költenek, ez a síelés kifizetésének hónapja, és a karácsonyi költekezést jellemzően ebben a hónapban kompenzálják a fogyasztók.

Az elmúlt években tapasztalható keresletbővüléshez viszont egyelőre csak a várakozási idő kitolásával tud reagálni a gyártó.

Előfordul, hogy hónapokat kell várni az autóra, de igyekszünk minden igényt kielégíteni

 - erősítette meg a várakozási idő kitolódását a Pénzcentrum kérdésére a Suzuki. Persze nemcsak a tényt közölték, hanem azt is elárulták, hogy

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

  • a korábban említett megnövekedett kereslet és
  • a megfelelő munkaerő megtalálása is nehezebb manapság.

Más gyártó vállalatokhoz hasonlóan a Suzuki is nehézségeket tapasztal a munkaerő toborzása terén. Nemcsak a gyártósoron dolgozókat, hanem felsőfokú végzettségűeket is keresnek, jellemzően mérnökök jelentkezését várják.

Mit tehetünk azért, hogy hamarabb megkapjuk az autónkat?

Ahogy azt a gyár is elismerte valóban hosszabbak lettek a várólisták, így mutatunk néhány tippet, amivel gyorsabban juthatunk hozzá az autónkhoz. Nem biztos, hogy mindegyik módszer beválik, de az értékesítőnél mindenképpen érdemes rákérdezni az alábbiakra:

  • Van-e olyan modell, amit azonnal el lehet vinni?
  • A kiállított darabot meg lehet-e vásárolni (ezt egyébként is kedvezménnyel szokták adni)?
  • Van-e olyan standard felszereltségű modell, amely hamarabb elkészül?

Ha ezekre mind elutasító választ kapunk, akkor érdemes lehet egy másik márkakereskedést megkeresni, ahol például a kiállított modellt hamarabb megkapjuk.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 10. szombat
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?