Figyelembe kell venni a lakásárak alakulását, a bérleti díjak emelkedését is.
Fél év alatt csaknem félmilliárd forintnyi közlekedési bírságot szabott ki a VIII. kerületi közterület-felügyelet - írja a Világgazdaság.
Mint a napilap felidézte: a főváros területén 24 közterületi felügyeleti szerv működik, ebből 23 kerületi és egy fővárosi illetékességi körrel.
A Józsefvárosi Önkormányzat sajtóirodája által közölt információkra hivatkozva azt írták: az autósok által elkövetett szabálysértések közül a legjellemzőbb a kötelező haladási irány megsértése, a megállási és várakozási tilalom megszegése. A Józsefvárosi Közterület-Felügyelet az első fél évben 455 millió forintnyi bírságot szabott ki, megközelítőleg annyit, mint egy évvel korábban.
A Városháza által fenntartott - többnyire a BKV-járatok útvonalán lévő - területeken, ahol a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) járőrei intézkednek a Hungária körgyűrűn belüli területen szegik meg legtöbbször a közlekedési szabályokat. Leggyakrabban a védett, illetve súlykorlátozás alá eső forgalmi övezetekbe történő engedély nélküli behajtás, valamint szabálytalan parkolás miatt büntettek. A FÖRI által ellenőrzött utakon az első nyolc hónapban 175 millió forintnyi bírságot szabtak ki.

Megmutatta vadiúj Ferrariját a dúsgazdag Jákob Zoli: 260 millióért vehette az 1000 lóerős csúcsgépet
Átvette vadonatúj Ferrariját a milliárdos Jákob Zoltán, az 1000 lóerős szuperautó 260 millió forintba kerülhet

Sok idős magyar bukja a jogosítványát egy új szabály miatt? Ez alól nem lesz kibúvó, mindenkit érint
Az EU egységes digitális vezetői engedélyt vezet be, de a jogosítványok meghosszabbításának feltételeiről a tagállamok dönthetnek. A háziorvosok szerepe is megnőhet.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


