17 °C Budapest

TOP10: ezek lesznek 2016 legnépszerűbb autói + galéria

2016. március 26. 16:00

Az autógyártók 2016-ban is több nagy dobással készülnek, már az átlagembereknek is elérhető áron kaphatunk ugyanis olyan gépkocsit, amiben például parkolás-segítő automatika van. Megnéztük, melyik modellek lehetnek a legvonzóbbak a vásárlóknak.

BMW M2

Az idei év leginkább várt autója lehet a BMW M2-ese, ami a sportos autók szerelmeseinek lehet a kedvence. Már Áprilistól megvásárolható lesz a modell, ami 3 literes turbómotorral lesz felszerelve, ennek köszönhetően pedig 365 lóerőt is kipréselhetünk a kisautóból.

Akik az üzemanyagon is szeretnének spórolni, azoknak jó hír, hogy a versenytársakkal ellentétben nem mind a négy kerék hajtott, hanem "csupán" hátsókerék meghajtással lesz felszerelve az M2-es.

Opel Mokka X

Az év második felében vezeti be az Opel az Európa szerte népszerű Mokka új verzióját. Az autó különösen azoknak lehet vonzó, akik SUV-szerű autóra vágynak, amivel azért a parkolás sem lehetetlen.

A modellfrissítés során egyébként megújult az autó belseje és a külső jegyei is ráncfelvarráson estek át. Az autóba még több kütyüt építettek, így már például az iPhoneunkat is irányíthatjuk az autónk kezelőszervein keresztül, hangutasítással.

Renault Scenic

A kompakt egyterűek főleg a családosoknak lehetnek vonzóak, annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban ugyan inkább a crossoverek voltak népszerűek. A Renault új modellje

  • A variálható utasülésekkel,
  • A dinamikus formával és
  • A 20 colos kerekekkel

próbálja meggyőzni a családosokat, hogy a Scenicet válasszák a crossoverek helyett.

Ford Kuga

A Ford viszont pont egy crossoverrel szeretné megnyerni a vevőket. A megújult Kugába 8 colos érintőképernyőt építenek, amit az okostelefonokhoz és tabletekhez hasonlóan használhatunk. Az autó hangvezérlése még arra is alkalmas lesz, hogy amikor kávét kérünk, akkor automatikusan a legközelebbi kávézóhoz irányít minket a navigáció segítségével. Persze a parkolás segítő is sokaknak segíthet, a párhuzamos parkolásnál gyakorlatilag megoldja helyettünk a műveletet.

Porsche 718 Boxster

A Porsche egyik legolcsóbb modelljei közé tartoznak a Boxsterek, azonban a középmotor és az alacsony súlypont miatt kiváló élményautó. Az új modell kisebb, négyhengeres motorokat kap, így az autó súlya csökken, és az üzemanyag-fogyasztás is alacsonyabb lesz.

Ennek ellenére az autó dinamikája megmarad, sőt, négyhengeres motor turbófeltölőt kap, így még erősebb is lehet, mint az elődje.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Toyota Prius

2016-ban mutatják be a hibirdautózás egyik ikonját, a Prius negyedik generációját is. A modell eddig is élen járt az üzemanyag-hatékonyságban, az átlagnál közel 20 százalékkal alacsonyabb fogyasztással vonzza a takarékos sofőröket.

Ennek ellenére a mostani fejlesztések lenyűgözők: már az alap modell is aktív vezetési-segédletet kap, amely a követési távolságot választja ki helyettünk és sávelhagyáskor is figyelmeztet, ráadásul az autó érzékeli, hogy melyik ülésben ülnek, és a klímát ennek megfelelően állítja be. Ha egy kicsit többet költünk a biztonságra, akkor az autónk automatikusan leparkol helyettünk és a telefonunkat is vezetékmentesen tölthetjük.

Seat Ateca

Az Ateca lesz a spanyol márka első crossover modellje, amellyel a szegmens rajongóit próbálják megnyerni. A modellt mér egy literes motorral is megrendelhetjük majd, és választhatunk első- és összkerék meghajtásos változatot is.

Mini Cabrio

Már 15 éve, hogy a BMW újra gyártani kezdte a legendás Minit, az évfordulót pedig egy cabrio modellel ünnepli a márka. Az autó egyébként nem jelentkezik forradalmi újításokkal, viszont a stabil megbízhatóságot nyújtja, ahogy azt a korábbi modelleknél már megszokhattuk.

Mercedes-Benz E-osztály

Idén jelenik meg az E-osztály tízedik generációja is, amely a nemrég felújított C-osztály és S-osztályok jegyeit viseli majd magán. Az új modell a fél-automata vezetőasszisztenssel vonzza magához a tehetős vásárlókat, ennek köszönhetően pedig a fogyasztás is korábban nem látott szintre csökkenhet.

Volvo V90

A V90-es kombi is megújul, sokkal sportosabb vonalakat kap a családi autó. Persze a sportosság itt még nem áll meg: akár 400 lóerős, vagy tölthető hibrid hajtást is választhatunk magunknak.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 11. vasárnap
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?