Sokkal több magyar zöldséget szeretnének látni a termelők a boltokban, ennek az aránya ugyanis még mindig nem tért vissza a 2019-es szintekhez.
A Nissan szerint hamarosan teljesen új vásárlói szokásoknak kell megfelelnie az autókereskedéseknek, és ennek jobb elébe menni, mint késve reagálni a piaci várakozásokra. Ma már nem kinyomtatott prospektusok és katalógusok, hanem on-line konfigurátorok segítségével "álmodoznak" a vevők új autóikról, így amikor betérnek egy kereskedésbe, a jól felkészült tanácsadók pontosan olyan autót ajánlhatnak, amit a vevő szeretne. Magyarországon az első, ilyen szellemiség szerint berendezett Nissan kereskedés Pécsett nyitja meg ajtaját május elején.
Az internet alapú autókonfigurátorok segítségével mindent a szemnek - és akár a fülnek -, semmit a kéznek módon bárki összeállíthatja a számára leginkább megfelelő járművet. Ezt követően a személyes találkozó során már konkrét személyre szóló ajánlatról lehet beszélgetni, megtakarítva ezzel rengeteg időt, ami különösen a flottavásárlások esetében más feladatok hatékonyabb elvégzését is elősegítheti.
A Nissan most bevezetésre kerülő modellje a céges vásárlók szempontjából azért lehet fontos, mert a formája kellően megosztó, így bizonyos promóciós célokra alkalmassá válhat. Hosszabb távú üzemben tartása pedig akár motivációs eszközzé is teheti azon munkatárs számára, aki használhatja. A Nissan Juke NISMO RS tovább erősíti a Nissan egyre bővülő országúti NISMO-modelljeinek kínálatát.
A normál NISMO modellhez képest megnövelt teljesítményével, feszesebbre hangolt felfüggesztésével, erősebb fékeivel és extra felszereléseivel a Nissan közkedvelt crossovere most még extrémebb és fókuszáltabb vezetési élményt nyújt. 1,6 literes DIG-T motorjának teljesítménye az átalakításnak köszönhetően 200-ról 218 lóerőre nőtt, míg a kétkerék-meghajtású, manuális sebességváltóval felszerelt változatok nyomatéka az egyébként is impozáns 250 Nm-ről 280 Nm-re növekedett. Annak érdekében, hogy a kerekek gond nélkül képesek legyenek a megnövekedett nyomaték átvitelére, a kétkerék-meghajtású modellek első kerekeit egy részlegesen önzáró differenciálművel szerelték fel.
A nagyobb motorteljesítményhez kapcsolódó további fejlesztések között megemlíthető, hogy a torziós merevség növelése érdekében a karosszériát néhány kiemelkedően fontos helyen megerősítették, míg a fékrendszer az ismételten nagy igénybevételt is jobban tűri.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az RS változathoz rendelhető opcionális felszerelések között megtalálhatók a különleges Recaro "kagylóülések", a xenonfényszórók, a Nissan 360 fokos parkolókamerája és az Aktív Biztonsági Pajzs, melynek része a sávelhagyás-jelzés, a holttérfigyelés és a mozgó tárgyak észlelése, ami hang- és fényjelzéssel figyelmezteti a vezetőt a potenciális ütközések elkerülésére.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


