A modell a Mercedes egyik legnagyobb kudarcává válhat, ami arra mutat rá, hogy a prémium elektromos autógyártóknak is komoly piaci kihívásokkal kell szembenézniük.
Döntött a magyar nagyvállalat: nem fizetek osztalékot a részvényeseknek, inkább ide teszik a pénzt
A Budapesti Értéktőzsde Xtend platformján jegyzett VERTIKAL Group Nyrt. megtartotta éves rendes közgyűlését, amelyen a részvényesek elfogadták a társaság 2023. évre vonatkozó pénzügyi beszámolóit: a társaság értékesítés utáni nettó árbevétele közel 70 százalékkal növekedett, több mint 12,5 milliárd forintot tett ki, az adózott eredmény pedig elérte a 765 millió forintot. A közgyűlésen elfogadták az Igazgatóság azon javaslatát, miszerint a tervezett növekedés céljából a 2023-as év után ne kerüljön sor osztalékfizetésre, helyette az adózott eredmény egésze kerüljön eredménytartalékba. Emellett a közgyűlés a sajátrészvény-vásárlásra vonatkozó felhatalmazást is megszavazta - közölték.
A VERTIKAL Group Nyrt. április 23-án tartotta meg az éves rendes közgyűlését, amelynek keretében a részvényesek jóváhagyták a társaság 2023. üzleti évre vonatkozó egyedi és konszolidált éves beszámolóját: a társaság 2023. évi, számviteli törvény szerinti, auditált beszámolója alapján az értékesítés utáni nettó árbevétel közel 70 százalékkal növekedett – a 2022. évi 7 449 721 ezer forint után ezúttal elérte a 12 536 217 ezer forintot.
A közgyűlés az osztalékfizetés kérdéséről is határozott. Az adózott eredmény 765 273 ezer forintot tett ki, amelyet a VERTIKAL, a növekedési célokkal összhangban, teljes egészében az eredménytartalékba helyez.
A részvényesek az Igazgatóság saját részvények megszerzésére vonatkozó javaslata esetében is jóváhagyólag döntöttek, amelynek eredményeként az Igazgatóság 18 hónapos időtartamra nyert felhatalmazást a saját részvények megszerzésére. Ennek célja a társaság által bevezetésre kerülő részvényalapú ösztönzési programok működtetése, a végrehajtandó́ tranzakciók részvényszükségleteinek biztosítása, akvizíció́ ellenértékének teljes vagy részbeni finanszírozására, illetve finanszírozási, biztosítéknyújtási és egyéb befektetési struktúrák kialakítása.
A VERTIKAL Group Nyrt. közgyűlése egyúttal a 2023. évi Felelős Társaságirányítási és Javadalmazási jelentést, az Igazgatóság tagjainak tavalyi évben végzett munkájának értékelését, valamint a módosított javadalmazási politikát is elfogadta.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Továbbra is súlyos a tegnap meglőtt szlovák miniszterelnök állapota - a nap hírei
- Furiosának még jogosítványa sincs
- A belgákat sem kerüli el a fenyegetés hulláma
- Kis-Benedek József: százszázalékos biztonság minden intézkedés ellenére sincs
- Hihetetlen összegért adtak el egy Monet-t New Yorkban
- Durva családi csetepaté Tatabányán: összeszurkálta késsel az apját egy fiatal