Növekedett a három hónap alatt elindított kivitelezések értéke 2024 első negyedévében.
A SPAR-nak a magyar fogyasztók érdekeit kellene szem előtt tartania - reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium a Spar Austrira vezérigazgatójának pénteki interjújára.
Mint ismeretes, pénteken robbantotta a bombát Hans Reisch, a Spar Austria vezérigazgatója, aki egy interjúban elmondta, kénytelenek voltak átszervezni a magyarországi Spar működését és cégstruktúráját, hogy meg tudják védeni a céget a magyar kormány befolyásától. A Spar ezért egy svájci cégébe szervezte át a magyarországi lánc telek-, épület- és logisztikai jogait. Az interjú kapcsán a Nemzetgazdasági Minisztérium most sajtóközleményt adott ki, aminek a bevezetőjében azt írják: A SPAR-nak a magyar fogyasztók érdekeit kellene szem előtt tartania – a Nemzetgazdasági Minisztérium visszautasítja a vállalat valótlan állításait
A továbbiakban a teljes közleményt változtatás nélkül közüljük:
A valótlan és rosszindulatú állításokkal szemben a kormány a családok és a rezsicsökkentés megvédése érdekében azokban a szektorokban – így többek közt a kiskereskedelemben, az energiaszektorban és bankszektorban – vezette be az extraprofitadókat, ahol azok keletkeztek. Ezekben az ágazatokban az energiaválság és azt kísérő, megugró infláció okán olyan extra jövedelmek képződtek, amiért az érintett vállalatok nem dolgoztak meg. A kormány ezeket az extraprofitokat elvonta, az így keletkező bevételek biztosítják a Rezsivédelmi Alap finanszírozását. A magyar kormány elvi álláspontja ugyanis az, hogy a háború, a káros szankciók és az energiaválság árát nem a magyar családoknak kell megfizetniük.
A Nemzetgazdasági Minisztérium hangsúlyozza, hogy a kiskereskedelmi különadót az Európai Unió Bírósága jogszerűnek nyilvánította. Ezzel szemben minden más állítás alaptalan.
A magas élelmiszerinfláció visszaszorítása érdekében a kormány bevezette az alapvető élelmiszerekre vonatkozó árstopot, majd a kötelező akciózásról és az online árfigyelő rendszer elindításáról döntött. A célzott kormányzati intézkedések eredményesnek és hatékonynak bizonyultak, az előző évhez képest 2024 februárjára az infláció 3,7 százalékra, ezen belül az élelmiszerinfláció pedig 2,2 százalékra csökkent. A SPAR – kommunikációja alapján – ezekkel a kormányzati intézkedésekkel nem ért egyet. Ez a magatartás szemben áll a magyar fogyasztók érdekeivel.
A Nemzetgazdasági Minisztérium kiemeli, hogy a kormányt érintő támadások hátterében nem a SPAR által megfogalmazott intézkedések állnak, annak valós oka az érintett kiskereskedelmi vállalat veszteséges gazdasági helyzete. A SPAR Magyarország Kft. működése ugyanis nem hatékony, mivel piaci versenytársaihoz képest magasabb költségszerkezettel rendelkezik, emellett a piaci és az árversenyben is alulmarad. Ahelyett, hogy hatékonyságát és versenyképességét megerősítő lépéseket tenne, továbbá beszállna a piaci árversenybe, kétségbeesésében alaptalan álhíreket terjeszt.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A magyar piacon csak olyan vállalkozások maradhatnak, amelyek jogkövető magatartásuk mellett figyelembe veszik a hazai fogyasztók érdekeit, azaz jó minőségű és jó áron elérhető termékeket kínálnak a magyar családok számára.
(Címlapkép - Róka László, MTI/MTVA)
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Továbbra is súlyos a tegnap meglőtt szlovák miniszterelnök állapota - a nap hírei
- Furiosának még jogosítványa sincs
- A belgákat sem kerüli el a fenyegetés hulláma
- Kis-Benedek József: százszázalékos biztonság minden intézkedés ellenére sincs
- Hihetetlen összegért adtak el egy Monet-t New Yorkban
- Durva családi csetepaté Tatabányán: összeszurkálta késsel az apját egy fiatal