A modell a Mercedes egyik legnagyobb kudarcává válhat, ami arra mutat rá, hogy a prémium elektromos autógyártóknak is komoly piaci kihívásokkal kell szembenézniük.
Eladó Gattyán György egykori luxusáruháza: ennyit kóstálhat a fényűző palota az Andrássy úton
Piacra került a budapesti Andrássy út egyik legfényűzőbb ingatlana, a két teljes évig sem működő Il Bacio di Stile luxusáruház egykori palotája - írja az Index. Így Budapestnek egyelőre nem lesz újra luxusáruháza.
Az 2013 őszén nyitott Il Bacio di Stile magasra tette a lécet a hazai luxusszektorban. A palota pazar módon lett felújítva és bebútorozva, valamint az áruházi funkcióhoz belsőépítészeti és enteriőrtervezési szempontból is átalakítva. Telerakták antik és kortárs műtárggyal (a szóbeszéd szerint már ezeknek a megvásárlása vagy kibérlése is egy vagyonba került), amelyek szalonhangulatot kölcsönöztek a többemeletnyi méregdrága ruhának és divatkiegészítőnek - írják. Az áruháznak 2014 áprilisában nyílt meg a panorámaétterme, a fine bistro fogásokat kínáló L’Occhio di Stile.
A luxusáruház 2015-ös bezárása idején NAV-vizsgálat zajlott a tulajdonos, Gattyán György ellen, azonban a kudarcnak csak az egyik oka lehetett az akkori vizsgálat az áruház anyacégének is tekinthető Docler Holding ellen - írja a lap. A bezárás óta többször is felmerült a piaci pletyka, hogy esetleg egy, az országban már számos üzlettel rendelkező nemzetközi fast fashion óriás bérelheti ki az 5 szintes, közel hétezer négyzetméteres (ebből több mint ötezer négyzetméter az eladótér) neoreneszánsz palotát flagship store gyanánt.
Az elmúlt immár közel egy évtized alatt számos alkalommal nyílt meg újra a csupán alkalmakra is bérelhető palota, tartottak itt luxuspartikat, könyvbemutatót és divatrendezvényeket is. Másfél éve szűk körben pedig még arról is beszéltek, hogy az sem kizárt, netán közel-keleti tőke bevonásával, vegyesvállalatként nyílhat újra az áruház, a rentábilis működtetéshez állítólag az üzleti terv is elkészült - írja a lap. Becslés szerint akár 20 milliárd forintot is érhet az ingatlan, ha az Andrássy út jelenlegi átlagos, kb. egymillió forintos négyzetméterárát vesszük alapul, és amihez hozzáadjuk az árnövelő tényezőket, minthogy most nincs a sugárúton ekkora, egy kézben lévő, felújított, reprezentatív, kereskedelmi célú ingatlan, amely immár sok éve üresen áll, azaz a tulajdonosnak – Magyarország egyik leggazdagabb emberének – nem sürgős megszabadulni tőle, nem kell hajlania a jelentősebb alkura.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Hónapokig tartó áramkimaradásokkal számol az ukrán kormány
- Enyhítenék a marihuána kábítószer besorolását Amerikában
- Imolában száguld a cirkusz – sport a tévében
- Lakat került Székelyföld egyik legnépszerűbb látványosságára
- Kamikaze robottal tartják rettegésben az ukrán katonákat az oroszok - videó
- Zakatol a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz